DVTK: Amerikát és a Fradit is megjárt edzőt szerződtettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.12. 16:24
A DVTK-utánpótlás új vezetője Sütő Szilárd lett, számolt be a hírről a dvtk.eu. A diósgyőri utánpótlás szakmai igazgatói pozíciója Bene Ferenc távozásával – az NB II-es Gyirmót vezetőedzője lett – üresedett meg.
„Sütő Szilárd személyében megtaláltuk azt a szakembert, aki szakmailag és emberileg is alkalmas arra, hogy a nem kevés munkával felépített, a közelmúltban új alapokra helyezett diósgyőri utánpótlásképzésben folyó munka folyamatossága ne szakadjon meg” – mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója.

A DVTK – élve a szabályok adta lehetőséggel – önálló csapatot indít az NB III-ban is, amelynek szintén Sütő Szilárd lesz a vezetőedzője, az utánpótlás szakmai igazgatói feladatai mellett.

„Nem gondolkodtam sokat az ajánlaton – tette hozzá Sütő Szilárd, a DVTK utánpótlás szakmai igazgatója. – Nagyon nagy megtiszteltetés ide tartozni. Ez olyan klub és olyan közeg, amiért érdemes dolgozni. Egriként, gyerekkoromban többször megfordultam itt. Az NB III-as bajnokságot jól ismerem, hiszen legutóbb Felsőtárkányban vállaltam munkát, a cél a bennmaradás volt, ami szerencsére sikerült. Erős bajnokságra kell felkészülnünk, és nincs már sok időnk erre, hiszen augusztus elején indulnak a küzdelmek. A munkát már megkezdtem, találkoztam több alkalommal a játékosokkal is, edzettünk a héten minden nap, és természetesen váltottunk már néhány szót a kollégákkal is. Azon leszek, hogy a tudásommal a Diósgyőrt hasznára legyek.”

A 35 éves szakember labdarúgóként Egerben ismerkedett a sportággal, majd családi okok miatt 1999–2001 között az Egyesült Államokban tanult és futballozott. Pályafutása során légiósként szerepelt Dél-Koreában (2002–2004), edzői licence megszerzését pedig Angliában kezdte. Hazatérése után lehetőséget kapott a BVSC-nél (2005–2009), majd a Ferencváros korosztályos csapatainál (2009–2012). Az NB I-ben másodedzőként dolgozott Zsivóczky Gyula mellett a Lombard Pápa alkalmazásában.

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23