Ferencváros: 25 éves argentin védőre vetettek szemet?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.10. 16:05
null
Gastón Saurót 2016 nyaráig köti szerződése a Baselhez (Fotó: Reuters)
Olasz lapértesülések szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szemet vetett a Basel 25 esztendős argentin védőjére, Gastón Sauróra.

 

Sauro hazájában a Boca Juniorsban kezdte karrierjét, ahonnan 2012-ben szerződött a svájci élvonalban szereplő Baselhez.

A belső védő a 2014–2015-ös idényben az olasz Serie B-ben szereplő Cataniában játszott kölcsönben, 27 bajnokin lépett pályára és egy gólt szerzett.

A tuttomercatoweb.com értesülései szerint a védő – akit 2016 nyaráig köti szerződése Svájcba – iránt most a Ferencváros jelentkezett be, és a zöld-fehér klub vezetői már fel is vették a kapcsolatot a Basellel.

A transfermarkt.de 300 ezer euróra becsüli Sauro piaci értékét.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország), Gastón Sauro (argentin, FC Basel – Svájc)

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Tarczy Pál (szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár),

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Békéscsaba, Paks),
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
3 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
10 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
13 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
14 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik