MLSZ: A magyar foci beteg, a gyógyulás nem gyors – Török G.

2015.07.22. 08:27
Török Gábor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja elmondta, véleménye szerint a magyar futballt nem lehet egyik napról a másikra meggyógyítani.

„Nagyon tetszik az eddigi munka – mondta Török Gábor a haladas.hu-nak. – Az új elnökség egyelőre kifejezetten aktív, nagyon sok az ülés, ráadásul meglepően színvonalas és éles viták vannak a testületben, amelyek felkészülést és odafigyelést igényelnek. Ahhoz képest, hogy mindannyian a hivatásunk mellett, a szabadidőnk terhére veszünk részt a munkában, egy ideje azt vettem észre, hogy a focival kapcsolatos ügyekkel foglalkozom a legtöbbet.” Török Gábor a haladas.hu-nak. – Az új elnökség egyelőre kifejezetten aktív, nagyon sok az ülés, ráadásul meglepően színvonalas és éles viták vannak a testületben, amelyek felkészülést és odafigyelést igényelnek. Ahhoz képest, hogy mindannyian a hivatásunk mellett, a szabadidőnk terhére veszünk részt a munkában, egy ideje azt vettem észre, hogy a focival kapcsolatos ügyekkel foglalkozom a legtöbbet.”

„Nincsenek rögzített szakterületek, a döntések során mindenkinek a véleménye fontos, ugyanakkor értelemszerűen nem sok értelme lenne Nyilasi Tiborral vitatkoznom a fejelés technikájáról. Engem leginkább a labdarúgás és a szövetség stratégiai kérdései, valamint a nyilvánossággal való kapcsolata érdekel, azt hiszem, hogy ilyen témákban lehetek leginkább hasznára a testületnek.”

„Rengeteg pozitív változás van, különösen a körülményekben, de a magyar foci, kár lenne tagadni, beteg. Az elmúlt évtizedek kiölték belőle a lelket, kikezdték a tisztességét, elvették a tartását és a morális iránytűjét. Építhetünk neki szebb stadionokat, költhetünk rá sokkal több pénzt, és talán jó is, ha ezt megtehetjük, de tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyógyulás nem megy majd egyik napról a másikra. A közeg megtisztulása, az értékrend újrafelfedezése hosszú folyamat. Márpedig amíg ez nem történik meg, addig alapvetően benne maradunk a lehúzó, romboló ördögi körökben.”

A teljes interjút, amelyben Török Gábor a légiósszabályról és a 12 csapatos NB I-ről is beszél, ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44