NB I: a diósgyőri ultrák egyelőre nem térnek vissza

Vágólapra másolva!
2015.07.24. 20:00
A labdarúgó NB I-ben szereplő Békéscsaba és a Diósgyőr ,,szervezett szurkolói” még kitartanak, továbbra is távolmaradásukkal tiltakoznak a regisztráció ellen – adta hírül a boon.hu.

Hiába törölte el az Magyar Labdarúgó-szövetség a szurkolói kártyát, a DVTK ultrái nem tértek vissza a lelátóra a Vasas elleni bajnoki nyitányra sem. A múlt hét közepén néhány szurkolói csoport közleményt fogalmazott meg, amelyben annak adtak hangot, hogy az első két fordulóban biztosan nem térnek vissza, akkor is csak azután, ha az e hét szerdára tervezett újabb egyeztetésen garanciát kapnak arra, hogy a Parlament őszi ülésszakán a képviselők elé kerül a sporttörvény módosítása, és ennek során foglalkoznak a regisztráció eltörlésével.

Az erre a hétre tervezett összejövetel elmaradt, ennek új időpontja egyelőre nem ismert, így ahogy korábban is jelezték, az ultrák nem lesznek jelen a vasárnapi, Ferencváros elleni bajnoki vendégszektorában.

 

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
10 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik