DVSC: Balogh szerint két 11-est nem kaptak meg a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.24. 08:45
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros 3–0-ra nyert Debrecenben az NB I hatodik fordulójában. Balogh Norbert, a DVSC támadója szerint Szabó Zsolt játékvezető két tizenegyest sem adott meg nekik.

„Geoffrey Castilliontól kaptam jó labdát, próbáltam vele befordulni, utána Ramírez megrúgta a sarkamat, összeestem, de a játékvezető nem ítélt tizenegyest, pedig szerintem az volt, és ha azt értékesítjük, azzal egyenlítettünk volna, és akkor máshogy alakul a találkozó – mondta Balogh a dvsc.hu-nak. – Mint ahogy akkor is, amikor az első játékrészben, a Ferencváros vezető gólja után néhány perccel Varga József nagyon jó ütemben érkezett a labdára, de Ramírez hátulról meglökte, kibillentette az egyensúlyából, ezért ment mellé.” Balogh a dvsc.hu-nak. – Mint ahogy akkor is, amikor az első játékrészben, a Ferencváros vezető gólja után néhány perccel Varga József nagyon jó ütemben érkezett a labdára, de Ramírez hátulról meglökte, kibillentette az egyensúlyából, ezért ment mellé.”

„Összességében küzdelmes mérkőzés volt, sajnos a lehetőségeinket nem tudtuk gólra váltani, míg a Ferencváros jobb hatékonysággal használta ki a helyzeteit, ennek is köszönhető, hogy három nullára tudott nyerni. Az első félidő második felében és a második félidő elején fölényben futballoztunk, ekkor kellett volna gólt elérniük ahhoz, hogy a mérkőzés máshogy alakuljon. Kondás Elemér vezetőedző azt mondta a szünetben, hogy próbáljunk agresszívabban futballozni, és figyeljünk az utolsó passzokra. A második félidő elején beszorítottuk őket, fentebb toltuk a támadójátékunkat, de nem sikerült egyenlítenünk, míg ők két kontrából növelték előnyüket.”

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
1 órája

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
2 órája

Már az első félidőben eldőlt, a Ferencváros három góllal legyőzte hazai pályán az Újpestet

Labdarúgó NB I
4 órája

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
5 órája

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
6 órája

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
6 órája

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
Tegnap, 17:21

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52
Ezek is érdekelhetik