FTC: szelfi kecskével, őzzel; menhelyen járt a klub – fotók, videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 20:57
null
Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros játékosai Thomas Doll vezetőedzővel kedden a Noé Állatotthonba látogattak, hogy felhívják a figyelmet a menhelyekről történő örökbefogadás fontosságára – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Augusztusban tartották a Hontalan Állatok Világnapját, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a menhelyekről történő örökbefogadás fontosságára. Az FTC labdarúgói is csatlakoztak ehhez az ügyhöz. Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Thomas Doll vezetőedző, Batik Bence, Dibusz Dénes, Jova Levente és Busai Attila kedd délután a Noé Állatotthonba látogatott, ahova kutyaeledelt vittek, valamint egy kampány segítségével szeretnének hat kutyának új gazdát találni – számolt be az akcióról a fradi.hu.

„2015 a társadalom felelősség vállalás éve a Ferencvárosnál, ennek keretében augusztusban a hontalan állatok helyzetére szeretnénk felhívni a figyelmet. Ezért is látogattunk el a Noé Állatotthonba, ahova hoztunk egy kis kutyaeledelt, valamint szeretnénk népszerűsíteni ezt az otthont illetve hat kutyusnak szeretnénk segíteni új gazdit találni” –nyilatkozta Orosz Pál vezérigazgató a fradi.hu-nak.



„A Noé Állatotthon Magyarország legnagyobb állatmenhelye, amely 1992 óta működik. Nyolc hektáron ezer állat él. Mi állatmentéssel foglalkozunk, amelyhez támogatásra van szükségünk, nagyon szívesen vesszük mindenki segítségét. Nagyon örültünk a Ferencváros megkeresésének, hiszen nagyon fontos, hogy az itt élő állatoknak új befogadókat, új gazdát találjunk. Reméljük, hogy sikeres lesz a közös kampány és a sportolók népszerűségének segítségével hat kutyánk végleges, új helyre kerülhet” – mondta Schneider Kinga, a Noé Állatotthon kommunikációs vezetője a fradi.hu-nak.

A további képeket ide kattintva tekintheti meg!

Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
Állatmenhelyen jártak a ferencvárosiak (Fotó: fradi.hu)
Legfrissebb hírek

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
15 perce

Távozott a gólkirály; új játékosok Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
10 órája

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Ferencváros kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:06

Bosnyák csatár is szerepel a Fradi kiszemeltjei között – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:43

Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 14:04

„Nem szeretek veszíteni, de a legfontosabb, hogy felvegyük a tempót” – Keane a Kiel elleni edzőmeccs után

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 10:50

A Ferencváros nagyon fontos meccset nyert meg egy góllal Dániában

Kézilabda
2026.01.10. 19:36

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10
Ezek is érdekelhetik