Labdarúgás: a Stoke-edző hazánkba jön, tőle tanulhatnak a magyarok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 12:42
A tavalyi nagy sikerű rendezvény után idén is háromnapos szemináriumot szervez a Coerver Coaching magyarországi ágazata. Október elején Székesfehérváron várják a labdarúgóedzőket, szakvezetőket és érdeklődőket, akik Scott Wrighttól, a jelenleg a Stoke City alkalmazásában lévő szakembertől ismerhetik meg világhírű utánpótlás-képzési rendszer alapjait.

Tavaly ősszel Gödöllőn Austin Speight, a Coerver Coaching írországi igazgatója kétnapos „gyorstalpaló” keretében vezette be a tanfolyamra jelentkező mintegy 170 nebulót a Coerver rejtelmeibe. A főként utánpótlásképzésre szakosodott globális futballhálózat – amely az egyéni képességekre és az egy az egy elleni játékhelyzetekre fekteti a hangsúlyt – magyarországi képviselői idén újabb neves szakembert hívtak meg instruktornak.

Scott Wright, a Coerver Coaching Egyesült Királyságbeli területi igazgatója a Stoke Citynél (is) dolgozik 2011 óta. A Premier League-ben szereplő klub Tony Pulis menedzser kérésére alkalmazta a korábban a Newcastle, a Bolton, a Manchester United, a Leeds, a Manchester City, a Liverpool és a Fulham edzőivel és játékosaival is foglalkozó szakembert.Tavaly ősszel Gödöllőn Austin Speight, a Coerver Coaching írországi igazgatója kétnapos „gyorstalpaló” keretében vezette be a tanfolyamra jelentkező mintegy 170 nebulót a Coerver rejtelmeibe. A főként utánpótlásképzésre szakosodott globális futballhálózat – amely az egyéni képességekre és az egy az egy elleni játékhelyzetekre fekteti a hangsúlyt – magyarországi képviselői idén újabb neves szakembert hívtak meg instruktornak.

Scott Wright, a Coerver Coaching Egyesült Királyságbeli területi igazgatója a Stoke Citynél (is) dolgozik 2011 óta. A Premier League-ben szereplő klub Tony Pulis menedzser kérésére alkalmazta a korábban a Newcastle, a Bolton, a Manchester United, a Leeds, a Manchester City, a Liverpool és a Fulham edzőivel és játékosaival is foglalkozó szakembert.

Wright korábban Gareth Bale-lel, a Real Madrid játékosával és az angol válogatott Micah Richardsszal is dolgozott együtt, a Stoke-nál elsősorban az edzők továbbképzéséért és a fiatal labdarúgók megfelelő neveléséért felel.

Október hatodikától kétnapos tanfolyam indul Székesfehérváron, a Videoton stadionjában, ahol Scott Wright vezetésével a résztvevők Coerver Youth diplomában részesülnek. A rendezvény harmadik napján pedig egyesületek, klubok és a focisulik vezetőit várják a Coerver Partner Club programjának ismertetésére.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
2 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20
Ezek is érdekelhetik