NB I: Bármit is mondanék, üres fecsegésnek tűnhet – Pető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.26. 21:25
A bajnoki címvédő Videoton újabb kínos pofonba szaladt bele a labdarúgó NB I-ben: a fehérváriak ezúttal a sereghajtó Békéscsabától kaptak ki 2–0-ra. Pető Tamás, a Vidi megbízott edzője nem is sokat szépítgetett mérkőzés utáni nyilatkozatában.

„Bármit is mondanék, üres fecsegésnek tűnhet egy ilyen meccs után, értetlenül állok az eredmény előtt. Úgy gondolom, hogy mi próbáltuk játszani a focit, járattuk a labdát, de gólt nem szereztünk, az ellenfél pedig háromszor jutott el a kapunkig és kétszer is betalált. Kialakítottuk a helyzeteket, végigvittük a támadásokat, ám a befejezéseknél rendre rosszul döntöttünk. A múlt héten remekül működött minden, ma viszont nem sikerült átlépnünk a saját árnyékunkat” – idézi a vidi.hu Pető Tamást.vidi.hu Pető Tamást.

„Rengeteget dolgozott ma a csapat, minden egyes játékos maximálisan betartotta, amit kértünk tőle. Meg tudtuk fogni a Videoton három gyors támadóját, nem hagytunk nekik területet, két szép kontrával pedig meg tudtuk nyerni a meccset. Úgy érzem, kezd beérni a munkánk és lassan összeáll a csapat, gratulálok mindenkinek, megérdemeltük a három pontot” – értékelt Zoran Szpisljak, a Békéscsaba szakvezetője.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51
Ezek is érdekelhetik