DVTK: Mazochisták? Élvezik ezt? – Bekő a kandi kamerára várt

Vágólapra másolva!
2015.10.16. 11:16
Mint beszámoltunk róla, a DVTK 1–0-s vereséget szenvedett a Kozármislenytől a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A találkozó után Árki Gábor pénzbüntetést helyezett kilátásba, Bekő Balázs pedig igencsak csalódottan értékelt a Nemzeti Sportnak.

– Sejtem, milyen szépeket mondhatott a játékosoknak...
– Sokat kellett volna sípolni, az biztos, nem tűr nyomdafestéket, amit a futballisták fejéhez vágtam – így Bekő Balázs, a nyolcadik helyen álló Diósgyőri VTK vezetőedzője, akinek csapata szerdán kiesett az NB III-as Kozármisleny ellen (0–1) a Magyar Kupa harmadik fordulójában. – Elfogadhatatlan, hogy mi csak szerettük volna, hogy nyerjünk, és nem akartuk. Arra vártam meccs közben, hogy mikor ugranak elő, s mondják azt, hogy na, itt a kandi kamera, az egész csak vicc. De nem ez történt – borzasztó volt... Elfogadhatatlan, hogy kapura lövés nélkül hozunk le egy meccset. Remélem, a játékosok egymás szemébe tudnak nézni, s nem arról beszélnek, hogy „nem játszottál rosszul”, a válasz pedig úgy szól, hogy „te sem”. Ne csapjuk be egymást, gyalázatos produkció volt.– Sejtem, milyen szépeket mondhatott a játékosoknak...
– Sokat kellett volna sípolni, az biztos, nem tűr nyomdafestéket, amit a futballisták fejéhez vágtam – így Bekő Balázs, a nyolcadik helyen álló Diósgyőri VTK vezetőedzője, akinek csapata szerdán kiesett az NB III-as Kozármisleny ellen (0–1) a Magyar Kupa harmadik fordulójában. – Elfogadhatatlan, hogy mi csak szerettük volna, hogy nyerjünk, és nem akartuk. Arra vártam meccs közben, hogy mikor ugranak elő, s mondják azt, hogy na, itt a kandi kamera, az egész csak vicc. De nem ez történt – borzasztó volt... Elfogadhatatlan, hogy kapura lövés nélkül hozunk le egy meccset. Remélem, a játékosok egymás szemébe tudnak nézni, s nem arról beszélnek, hogy „nem játszottál rosszul”, a válasz pedig úgy szól, hogy „te sem”. Ne csapjuk be egymást, gyalázatos produkció volt.

– Érezte előjelét a szégyenletes játéknak?
– Nem. Megfelelően dolgoztunk – lehet, a diósgyőri labdarúgók azt szeretik, ha mélyről kell kikecmeregniük… Mazochisták? Élvezik ezt? Nem hiszem. Videoanyagot is összevágtunk, feltérképeztük a Kozármislenyt, hiszen tudtuk, a Puskás Akadémiát is kiütötte. Ahhoz képest, amit kértünk, homlokegyenest mást tettünk.

– Bekő Balázs hibázott valamiben? Hiszen látjuk a DVTK-t, s nem játszik jól a csapat.
– Én is követtem el hibát. Abban például biztosan, hogy túlzottan is bíztam egyesekben, de neveket inkább nem mondanék. Lehet, hogy olykor rosszul cseréltem, ezt is elismerem. De tudjuk, aki dolgozik, az hibázik.

– Meddig tarthat a türelem a vezetőség részéről?
– Úgy érzem, tart, bíznak bennem. Oké, a tabellán a nyolcadik helyen állunk, de a harmadik Paks csak négy ponttal előz meg minket, rendkívül szoros a mezőny. Nem a véletlen műve, hogy a csapatok türelmesek, nem váltogatják az edzőket minden héten, hiszen lehet látni, rendkívül kiegyenlített a mezőny.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, BEKŐ SZERINT MIRE KÉPES EZ A KERET, HIBÁZTAK-E A JÁTÉKOSIGAZOLÁSOKNÁL, MI LESZ SZOMBATON A VASAS ELLEN, VALAMINT HOGY VAN-E TIZENEGY OLYAN FUTBALLISTA, AKI HAJLANDÓ „MEGHALNI” A PÁLYÁN, OLVASSA EL A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

NB II: a Csíkszeredáról távozó védő szülővárosában kötött ki; új fiatalok Mislenyben

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 08:11

Czuczi Mátyás: Bernd Storck szerint készen állok a vezetőedzői feladatra

Labdarúgó NB II
2026.01.15. 09:50

MK: megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Csákvárt a legjobb 16 között

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 16:56
Ezek is érdekelhetik