Honvéd: Rossi legszívesebben elsüllyedne szégyenében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.31. 14:30
Marco Rossi, a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvéd vezetőedzője bocsánatot kért a szurkolóktól a „szégyenteljes eredményekért”.

„Az októberi hónap nagyon nehéz időszaknak bizonyult számunkra, hiszen eddig minden mérkőzésünket elveszítettük – mondta Marco Rossi a honvedfc.hu-nak. – Ugyanakkor meglátásom szerint a három bajnoki fordulóból – Ferencváros, Videoton, MTK – csak Székesfehérváron volt teljesen megérdemelt a vereségünk. A futballban nagyon sok tényező határozza meg egy mérkőzés kimenetelét, korábban már többször is említettem, hogy a Ferencváros és az MTK ellen kicsivel több szerencsével más eredményt érhettünk volna el.”Marco Rossi a honvedfc.hu-nak. – Ugyanakkor meglátásom szerint a három bajnoki fordulóból – Ferencváros, Videoton, MTK – csak Székesfehérváron volt teljesen megérdemelt a vereségünk. A futballban nagyon sok tényező határozza meg egy mérkőzés kimenetelét, korábban már többször is említettem, hogy a Ferencváros és az MTK ellen kicsivel több szerencsével más eredményt érhettünk volna el.”

„A Kozármisleny ellen viszont egy olyan mérkőzést játszottunk, ami miatt legszívesebben elsüllyednék szégyenemben, és így éreznek a játékosok is. Miután az eredményekért 90 százalékban mindig az edző felel, így bocsánatot kell kérjek szurkolóinktól a szégyenteljes eredményért, a játékosok nevében is. Természetesen tudjuk, hogy szurkolóink megbocsátásának elnyerésére az egyetlen valódi mód csakis a továbbjutás lehet, és egyértelmű, hogy ennek érdekében megteszünk majd mindent.”

„Ma egy nehéz mérkőzés vár ránk a Debrecen ellen. Sajnos sérülések is nehezítették a felkészülést, de igyekszünk becsülettel helytállni. A szívünk kell, hogy vigyen előre, dolgozni kell, át kell izzadnunk a mezt és küzdenünk kell azért, hogy a jövőben újra győzelmekről és sikerekről beszélhessünk.”

NB I
14. FORDULÓ

15.30: Paks–Puskás Akadémia – élőben az NSO-n!
15.55:
DVSC–Honvéd (Tv: M4) – élőben az NSO-n!
17.55:
FTC–Vasas (Tv: M4) – élőben az NSO-n!
18.00:
Videoton–DVTK – élőben az NSO-n!
18.00:
MTK–Haladás – élőben az NSO-n!
18.00:
Békéscsaba–Újpest – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
19 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21
Ezek is érdekelhetik