NB I: „Álmaimban így képzeltem el a visszatérést”

2015.10.17. 21:38
A Videoton szombaton hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 12. fordulójában, így Horváth Ferenc vezetőedző fölényes győzelemmel debütált az NB I-ben a székesfehérváriak kispadján. Edzői nyilatkozatok a vidi.hu alapján.

Horváth Ferenc (Videoton): – Nagyon örülök, hogy győzelemmel sikerült bemutatkoznom az élvonalban a Vidi kispadján. Nem is akármilyen győzelemmel. Azonban ez még nem az én kezem munkáját dicséri, hiszen egy jó erőben lévő csapatot vettem át. Nem volt sok időm változtatni, amiket gyakoroltunk, jól működtek. Attraktív futballal megérdemelt győzelmet arattunk. Álmaimban így képzeltem el a visszatérést a Vidibe. Nem tudom azonban garantálni, hogy mindig így fogunk futballozni, lesznek még buktatók, de a kezdet biztató.Horváth Ferenc (Videoton): – Nagyon örülök, hogy győzelemmel sikerült bemutatkoznom az élvonalban a Vidi kispadján. Nem is akármilyen győzelemmel. Azonban ez még nem az én kezem munkáját dicséri, hiszen egy jó erőben lévő csapatot vettem át. Nem volt sok időm változtatni, amiket gyakoroltunk, jól működtek. Attraktív futballal megérdemelt győzelmet arattunk. Álmaimban így képzeltem el a visszatérést a Vidibe. Nem tudom azonban garantálni, hogy mindig így fogunk futballozni, lesznek még buktatók, de a kezdet biztató.

Marco Rossi (Bp. Honvéd): – Teljesen megérdemelten nyert ma a Videoton. Sokkal gyorsabbak, sokkal aktívabbak, sokkal frissebbek voltak a fehérvári játékosok. Nem tudom megmondani, hogy ez a nagy különbség a hétközi százhúsz perces kupameccsünknek volt-e köszönhető. Nincs kifogás, jobb volt a Vidi. Minden hibánkat kihasználták a hazaiak.

Legfrissebb hírek

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

Horváth Ferenc szerződését meghosszabbította az NB III-as Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 23:46

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
2026.06.08. 18:52

Marco Rossi a bravúrokat bemutató Yaakobishvili Áront és a hibája után stabilan játszó Osváth Attilát is megdicsérte

Magyar válogatott
2026.06.05. 22:40
Ezek is érdekelhetik