Videoton: döntetlennel debütált Horváth Ferenc a kispadon

2015.10.09. 12:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlenre végzett az FK Dunaszerdahelyi AC 1904-gyel. Horváth Ferenc így döntetlennel debütált a székesfehérváriak kispadján.

Pető Tamás megbízott vezetőedzővel az előző meccseken klasszikus center nélkül állt fel a Videoton, ám ezúttal Feczesin Róbert a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. Az első félidő 31. percében szerezte meg szabadrúgásból a vezetést a DAC.

A szünetben nyolc új ember érkezett a Videotonba, a cseréknek pedig meglett az eredménye, Alhassane Soumah egyenlített. Hamar visszavette a vezetést a Dunaszerdahely, a 82. percben azonban ismét egalizált a Vidi, ezúttal Heffler Tibor volt eredményes.

Horváth Ferenc döntetlennel debütált a Videoton kispadján.

„Első meccsemen szerettem volna viszontlátni valamit abból, amit az általam vezetett három edzésen csináltunk, sok mindent sikerült megvalósítani, néhány dolog pedig még egyelőre nem működött – mondta Horváth Ferenc a vidi.hu-nak. – A csapat hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok, az első félidőben volt négy-öt nagy helyzetünk is, ezeket nem sikerült kihasználnunk, de ebben az is szerepet játszik, hogy tegnap kettőt edzettünk ezért nem voltak annyira frissek a játékosok – ezek a helyzetek később majd bemennek. Örömteli, hogy két fiatal játékos is pályára léphetett nemzetközi meccsen, egyáltalán nem lógtak ki a mezőnyből.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Videoton–FK Dunaszerdahelyi AC 1904 (szlovákiai) 2–2 (0–1)
Videoton: Gábor – Nego (Szolnoki, a szünetben), Vinícius (Gulyás, a szünetben), Szekeres, Stopira (Fejes, a szünetben) – Simon (Pölöskei, a szünetben), Pátkai (Trebotic, a szünetben) – F. Oliveira (Sejben, 59.), Suljic (Kovács I., a szünetben), Gyurcsó (Soumah, a szünetben) – Feczesin (Heffler T., a szünetben)
G: Soumah (74.), Heffler T. (82.), ill. Jurco (31.), Szarka (78.)

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35