NB I: A huligánok, gengszterek nem lesznek a stadionok urai – Hemingway

2015.11.26. 20:32
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa szerint az MLSZ nem fogja engedni, hogy a huligánok, a gengszterek legyenek a stadionok urai. Többek között erről is beszélt a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

„Én azt gondolom, hogy vagy a regisztrációra vagy a szurkolói kártyára szükség volt. A szurkolói kártyát önkéntessé tették, de a regisztrációt nem, én azt gondolom, hogy ez teljesen jó. A legtöbb embernek jó a szurkolói kártya, mert csak felmutatják, és rögtön meg tudják a jegyet váltani, aki meg nem akar szurkolói kártyát, az regisztrálhat, megmutatja a személyazonosságát. Aki a labdarúgásban akármilyen szerepet tölt be, nem akarja, hogy emberek úgy jussanak be a stadionba, hogy nem tudjuk, kicsodák, és úgy követhessenek el dolgokat, hogy nem tudjuk, kik követték el, ez nem egy jó dolog. A formájáról lehet beszélni, hogy mi a jó, mi nem jó, de a magyar labdarúgás ilyen tekintetben jó irányba megy – fogalmazott a Sport TV Mai helyzet című műsorában a Budapest Honvéd tulajdonosa, aki évekkel ezelőtt élen haladt ebben, amikor elhatározta, hogy rendet csinál a stadionban. „Én azt gondolom, hogy vagy a regisztrációra vagy a szurkolói kártyára szükség volt. A szurkolói kártyát önkéntessé tették, de a regisztrációt nem, én azt gondolom, hogy ez teljesen jó. A legtöbb embernek jó a szurkolói kártya, mert csak felmutatják, és rögtön meg tudják a jegyet váltani, aki meg nem akar szurkolói kártyát, az regisztrálhat, megmutatja a személyazonosságát. Aki a labdarúgásban akármilyen szerepet tölt be, nem akarja, hogy emberek úgy jussanak be a stadionba, hogy nem tudjuk, kicsodák, és úgy követhessenek el dolgokat, hogy nem tudjuk, kik követték el, ez nem egy jó dolog. A formájáról lehet beszélni, hogy mi a jó, mi nem jó, de a magyar labdarúgás ilyen tekintetben jó irányba megy – fogalmazott a Sport TV Mai helyzet című műsorában a Budapest Honvéd tulajdonosa, aki évekkel ezelőtt élen haladt ebben, amikor elhatározta, hogy rendet csinál a stadionban.

Arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni, hogy visszajönnek azok az idők, ahonnan elindult ez a folyamat, így válaszolt: „Attól függ, mit értünk enyhítés alatt. Ha eltörlik a regisztrációt, eltörlik a szurkolói kártyát, és eltörlik, hogy tudjuk, ki megy a stadionba, akkor természetesen visszajöhetnek. De ezt én elképzelhetetlennek tartom, mert a csapatok, a klubok, az MLSZ nagyon hosszú utat jártak be azóta, és nem hiszem, hogy ugyanazokat a hibákat elkövetnék még egyszer, hogy engedjék, a huligánok, a gengszterek legyenek a stadion urai."

„A teljesítményünkkel nem vagyok elégedett, de azzal, ahogyan haladunk, azzal talán jobban. Építjük be a fiatalokat, akik jönnek fel, ez tetszik nekem. Várunk arra a döntésre, hogy megkapjuk a zöld jelzést az utánpótláscentrumra és a stadionra, ez szerintem most kell, hogy megtörténjen, a centrum építése a legfontosabb dolog. Az akadémiánk fantasztikus, mindenki, aki odajön, ugyanezt mondja, a gyerekek, akik kijönnek onnan, egyre jobbak, és egyre jobbak lesznek. Beépítjük az elmúlt évek munkáját, amit Szalai Laci kezdett el, aztán most de Muijnck holland igazgató hozott. Szeretnék jobb eredményeket elérni, nemzetközi porondra kijutni. Amiben a sikertelenséget érzem, az a szurkolók száma, én nagyon szeretném ezt felemelni. Ez egy általános probléma, én kutatom, hogyan lehetne több szurkolót behozni, és azt gondolom, ha megoldjuk a szurkolói kérdést, hogy minél több szurkoló jöjjön be, akkor a magyar labdarúgás azokkal a dolgokkal együtt, amiket elkezdtek csinálni, a stadionépítés, az utánpótlás és az Eb-szereplés kivívása, felfelé indul" – értékelte az elmúlt néhány évet, és hogy hogyan áll jelenleg a Budapest Honvéd.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56