DVTK: ennyi időre szól Egervári Sándor szerződése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.30. 13:42
A boon.hu információi szerint határozatlan időre szólt Egervári Sándor kinevezése a DVTK vezetőedzői posztjára. A csapat jövő kedden kezdi meg a felkészülést a labdarúgó NB I tavaszi évadjára.

Kedden jelentették be hivatalosan, hogy Egervári Sándor veszi át a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzői munkáját. A szakember elmondta, konzultál Bekő Balázzsal, az együttes korábbi irányítójával, hogy meghallgassa tanácsait, javaslatait, és hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat. „Balázs nem véletlenül volt az év edzője, azonban valami most nem jött neki össze” – mondta Egervári.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Egervári segítője Pisont István lesz. A munkába Vitelki Zoltán is besegít, ő a délelőtti kiscsoportos tréningeken működik közre. Kapusedzőként Veréb György dolgozhat, akinek december 31-én lejár a szerződése, de minden bizonnyal hosszabbítanak vele. Lippai József is erősíti a stábot, és várhatóan egy erőnléti edző is érkezik.Kedden jelentették be hivatalosan, hogy Egervári Sándor veszi át a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzői munkáját. A szakember elmondta, konzultál Bekő Balázzsal, az együttes korábbi irányítójával, hogy meghallgassa tanácsait, javaslatait, és hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat. „Balázs nem véletlenül volt az év edzője, azonban valami most nem jött neki össze” – mondta Egervári.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Egervári segítője Pisont István lesz. A munkába Vitelki Zoltán is besegít, ő a délelőtti kiscsoportos tréningeken működik közre. Kapusedzőként Veréb György dolgozhat, akinek december 31-én lejár a szerződése, de minden bizonnyal hosszabbítanak vele. Lippai József is erősíti a stábot, és várhatóan egy erőnléti edző is érkezik.

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23