ZTE: újra összeáll az MU-verő brigád – Koplárovics nélkül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.10. 09:47
Újra összeáll a ZTE FC 2002-es bajnokcsapata, hogy megmérkőzzön az FTC-öregfiúkkal egy gálamérkőzés keretében.

A ZTE-t Kocsárdi Gergely, az akkori csapatkapitány, ma pedig már az egerszegiek klubigazgatója hívta össze – írja a zaol.hu. A 2002-es bajnoki cím óta még egyszer sem állt össze a kék-fehérek együttese, amely a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Manchester Unitedet is legyőzte. zaol.hu. A 2002-es bajnoki cím óta még egyszer sem állt össze a kék-fehérek együttese, amely a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Manchester Unitedet is legyőzte.

A létszám nem lesz teljes, Turi Géza, Radoslav Král, Egressy Gábor, Udvari Tamás, Róth Ferenc és Andrej Dobljanszkij nem tudnak eljönni, míg Kenesei Krisztián, Urbán Flórián befuthat és Balog Csaba is. Az MU elleni gólt szerző Koplárovics Béla – aki a bajnoki címet követő nyáron érkezett – sem vesz részt az eseményen.

Akik viszont ott lesznek: Bardi Gábor, Csóka Zsolt, Nagy Lajos, Darko Ljubojevic, Molnár Balázs, Radu Sabo, Liviu Bonchis, Józsi György, Babati Ferenc, Szamosi Tamás, Waltner Róbert és Bozsik Péter vezetőedző.

„A vártnál is jobban sikerült összehozni a 2002-es csapatot – mondta Kocsárdi Gergely. – Azok, akik ma már eltávolodtak Zalaegerszegtől, gondolok itt Szamosi Tomira, Darko Ljubojevicre, aki ma már a bosnyák szövetség alelnöke, továbbá Radu Sabóra vagy Nagy Lajosra, szinte azonnal igent mondtak. A többieknek is tetszett az ötlet, de vannak objektív okok, melyek miatt többen nem jöhetnek. Korábban akadtak összejövetelek, ám azokon főleg a klub akkori vezetői vettek részt, illetve csak néhány játékos.”

Alapvetően a Csarnok-kupa szervezői keresték meg a ZTE-t, hogy segítsenek egy gálamérkőzést összehozni, és Kocsárdi Gergely elmondta: benne ötlött fel, mi lenne, ha egybegyűjtenék a 13 évvel ezelőtti bajnokcsapatot.

A ZTE az FTC-öregfiúkkal találkozik péntek este várhatóan fél nyolc után. A fővárosiaknál olyan ismert nevek lesznek, mint Hajdú Attila, Fischer Pál, Szűcs Mihály, Bánki József, Keller József, Lisztes Krisztián vagy Telek András, illetve Sorin Botis.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11