Békéscsaba: megérkezett a 37-szeres válogatott, többszörös bajnok

Vágólapra másolva!
2016.01.04. 16:22
Az NB I-ben sereghajtó Békéscsaba labdarúgócsapata is hétfőn kezdte meg a felkészülést, az első tréningen több új játékos is megjelent.

Azt már jeleztük, hogy a Mezőkövesdről távozó középpályás, Takács Péter Békéscsabára szerződik, és a mai első edzésen már részt is vett.

Ugyancsak írtuk már, hogy a DVSC-vel háromszoros magyar bajnok Vukasin Polekszics is Békéscsabán köthet ki. Ma már a 33 éves, 36-szoros montenegrói és egyszeres jugoszláv válogatott kapuvédő is az Előrével edzett.

Rajtuk kívül még két új arc tűnt fel a csabaiaknál, két fiatal futballista, de a klub egyelőre sem róluk, sem Polekszicsékről, sem az első tréningről nem adott felvilágosítást.

Úgy tudjuk, hogy a légiósok közül különböző okok miatt még nem mindenki tért vissza – a beol.hu tájékoztatása alapján Guaru, Ezequiel Calvente és Bratiszlav Punosevac maradt távol az első idei edzéstől –, de hamarosan teljes lehet a keret. Egyelőre senki sem hagyta el a csapatot, noha korábbi hírünknek megfelelően több játékossal – így Bagi Istvánnal, Juhász Györggyel, Kertész Tamással és Szilágyi Péterrel – is közölték már, hogy a jövőben nem számol velük a Zoran Szpisljak vezette szakmai stáb. Amely az első napon két tréninget rendelt el, délelőtt a pályán, délután a konditeremben.

„A folytatásban napi két edzéssel készül majd az együttes a bajnoki nyitányra. Január 9-én, szombaton egymás közötti felkészülési mérkőzéssel válik lehetővé a játékosok pontos fizikai állapotának feltérképezése. Január 16-án és 20-án pedig újabb, egyre komolyabb ellenfelekkel mérkőzünk meg. Ezt követően Zoran Szpisljak meghatározza a végleges keretet, így kialakul a január 26. és február 5. között a törökországi Belekbe utazók névsora” – mondta a regionális honlapnak Igricz Mihály klubigazgató.

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint ha szerződést bontanak vele, akkor Szilágyi Pétert szívesen látná a Balmazújváros.

A BÉKÉSCSABA TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 26–február 5.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Még nincs bejelentett mérkőzés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fröhlich Roland
(Paks), Máté János (Mezőkövesd) Vukasin Polekszics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kertész Tamás (DVSC)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bagi István, Juhász György, Kertész Tamás, Szilágyi Péter (Balmazújváros)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik