Felkészülés: a tartalékos Diósgyőr győzelemmel kezdett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.13. 16:16
Az NB I-ben szereplő Diósgyőr felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte a szlovák Lokomotíva Kosicét.

Az Egervári Sándor kinevezése óta első mérkőzését játszó DVTK a Rados – Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes – Bognár I., James, Kitl, Barczi – Bacsa, Novothny kezdőcsapattal állt fel, a csapatkapitány Lipták Zoltán volt.

Elek Ákos papírjai még nem érkeztek meg Kínából, így nem lépett pályára, és rajta kívül is több hiányzó volt.

„Halmai Ramon műtét után lábadozik, térdsérülése miatt Tamás Márk sem edzett még velünk, Egerszegi Tamás pedig csak hétfőn csatlakozott a társakhoz. A tavaly karműtéten áteső Nikházi Márk, a téli szünetet orrsövényműtétre felhasználó Koman Vladimir, valamint a combizomsérüléssel bajlódó Miroslav Grumic játékát sem érdemes erőltetni. Rajtuk kívül várhatóan a keret minden tagja pályára lép, a szépen fejlődő fiatalokra is kíváncsi vagyok, mire képesek mérkőzésen" – idézte Egervári Sándort a klub honlapja még délelőtt.

A DVTK a 25. percben a Bognár István passza után meglóduló Barczi Dávid góljával szerzett vezetést. A Diósgyőr a 60. perctől az Antal – Eperjesi, James, Kovács G., Németh M. – Ternován, Nikházi, Kövér, Bacsa – Takács T., Griffiths összeállításban folytatta a meccset; a 79. percben Takács Tamás állította be a végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Diósgyőr–Lokomotiva Kosice (szlovák) 2–0
(1–0)
G: Barczi (25.), Takács T. (79.)
Részletes jegyzőkönyv később.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Holman Dávid (FTC)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

A DVTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 18–28.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13.: DVTK–Lokomotiva Kosice (Kassa; szlovák II.) 2–0 (Barczi, Takács T.)
Január 16, 11.00: Budaörs–DVTK
Január 20., 14.30, Belek: FK Qarabag (azeri)–DVTK
Január 23., 9.30, Belek: Admira Wacker (osztrák)–DVTK
Január 26., Belek: az ellenfél még nem ismert
Január 30., 11.00: DVTK–Mezőkövesd-Zsóry
Február 6., 14.00, Abaújszántó: DVTK–Olimpia Satu Mare (Szatmárnémeti; román II.)

Legfrissebb hírek

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10

Női kosárlabda NB I: két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.12. 17:17

Kovács Bendegúz is bekerült a magyar válogatott keretébe

Magyar válogatott
2026.05.12. 12:32

Nem fellebbez a DVTK, nem lesznek hazai drukkerek a stadionban az idényzárón

Labdarúgó NB I
2026.05.08. 12:56

Szlovénia ellen is folytatódott a vb-re készülő hokiválogatottunk vereségsorozata

Jégkorong
2026.05.07. 21:10
Ezek is érdekelhetik