Paks: „Meghatározó játékos nem távozik a klubtól”

Vágólapra másolva!
2016.01.08. 12:24
Haraszti Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks ügyvezetője elmondta, nem hagyja el meghatározó játékos a csapatot a télen.

„Lesznek távozók, hiszen az előző félévben voltak olyanok, akik kevesebb lehetőséget kaptak – mondta Haraszti a paksifc.hu-nak. – Bennük biztosan felvetődött az, hogy máshol esetleg több lehetőséghez juthatnak. Egyelőre nyugalmi állapotban vagyunk, előbb meg kell várnunk, hogy kik lesznek a távozók, és milyen posztra kell keresnünk futballistát.”Haraszti a paksifc.hu-nak. – Bennük biztosan felvetődött az, hogy máshol esetleg több lehetőséghez juthatnak. Egyelőre nyugalmi állapotban vagyunk, előbb meg kell várnunk, hogy kik lesznek a távozók, és milyen posztra kell keresnünk futballistát.”

„Az a csapat, amelyik ősszel kialakult, egyértelműen marad, tehát meghatározó játékos nem távozik. Emellett pedig a felkészülés jó alkalom lesz arra, hogy a nyáron érkezetteket teljes mértékben be lehessen építeni. A fiataljaink előtt is ott van a lehetőség a fejlődésre, vagyis ebben a keretben még sok a rejtett tartalék. A szakmai stáb pedig van olyan jó, hogy ezt kihozza belőlük.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Szekszárdi Tamás (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Fröhlich Roland (Békéscsaba, Vasas, Gyirmót), Rodenbücher István, Vági András (Gyirmót)

Legfrissebb hírek

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik