Újpest: három játékos már hazautazott Törökországból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.25. 19:59
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest január 30-ig Törökországban készül a tavaszi folytatásra, de három játékos idő előtt hazatért – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Balogh Balázs combhajlítóizom-, Cseke Benjamin karizomsérülést szenvedett, rajtuk kívül pedig Mihály Dávidnak is haza kellett utaznia.Balogh Balázs combhajlítóizom-, Cseke Benjamin karizomsérülést szenvedett, rajtuk kívül pedig Mihály Dávidnak is haza kellett utaznia.

„Mint minden év telén, úgy idén is felüdülés volt az összes játékosnak a hazai mínuszokból a kellemes hőmérsékletű Törökországba kiutazni – idézi az ujpestfc.hu Balogh Balázst. – A szállásunk professzionális, és szerencsére az edzőpályák is közel vannak, így nem kell sokat utazni a napi két edzés helyszínére. Kiváló a pálya minősége, továbbá a szervezést dicséri az is, hogy ilyen jó ellenfelekkel játszhatunk felkészülési mérkőzéseket. Nekem sajnos ma haza kellett utaznom, mert a combhajlítóizmomban fájdalmat éreztem, és mindenki úgy ítélte meg, hogy jobb itthon kezelni, így mire a többiek hazaérnek, már én is teljes értékű munkát végezhetek ismét. Hogy mindenkit megnyugtassak: nem érzem vészesnek a sérülésem.”

„Még a felkészülés első hetében, az itthoni edzések megkezdésekor – egy rossz mozdulatot követően – fájdalmat kezdtem érezni a karizmomban – mondta ezt már Cseke Benjámin – Az ultrahang részleges izomszakadást mutatott, aminek a kezelését azonnal meg is kezdték az orvosok. Az edzőtábor rajtjára már minden fájdalmam megszűnt, így nyugodt szívvel utaztam ki Törökországba. A tábor első hetének végéhez közeledve a kezelések hiánya miatt ismét előjöttek a karfájdalmaim. Ezek után döntöttünk úgy, hogy hazautazom. Mivel a kezeléseket itthon folytatják, a jövő hétre rendbe jöhetek, és a Megyeri úton már újra együtt edzhetek a többekkel.”

AZ ÚJPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Antalya), január 18–30.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16., Dunakeszi: Újpest–Monor 5–1 (Perovics, Balogh B., Bardhi, Kabát, Gere)
Január 20., Törökország: Wil (svájci II.)–Újpest 2–1 (Andrics – 11-esből)
Január 23., Törökország: Nürnberg (német II.)–Újpest 2–1 (K. Hazard)
Január 26., 18.00, Törökország: Steaua Bucuresti (román)–Újpest
Január 29., Törökország: Carl Zeiss Jena (német IV.)–Újpest
Február 3.: Újpest–Szigetszentmiklós (a helyszín még nem ismert)

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik