Werder Bremen: tetszik nekik Kleinheisler elszántsága

2016.01.13. 11:42
null
Kleinheisler László a Werder Bremen szerelésében (Fotó: werder.de)
Kleinheisler László, a Videoton labdarúgója kedden megérkezett a Werder Bremenhez, szerdán már együtt edzett a csapattal, és a héten edzőmérkőzésen is pályára lép – adta hírül hivatalos honlapján a német labdarúgócsapat, amely ezekben a napokban a törökországi Belekben készül a tavaszi szezonra.

 

„Mindenre nyitott fiatalembert ismertünk meg a személyében, aki igencsak elszántnak tűnik. Érződik rajta, hogy nagyon meg akarja mutatni, mit tud” – osztotta meg első benyomásait a magyar játékosról Rouven Schröder Werder-sportigazgató.

„Ma és holnap edzésen nézzük meg, pénteken pedig lehetősége lesz pályára lépni mérkőzésen is – folytatta Schröder. – Nagyon kíváncsian várjuk, hogy mindabból, amit eddig láttunk tőle, mit tud megmutatni meccsen a mi csapatunkban. Ha meggyőz bennünket, akár már a télen szerződtethetjük, de ez még odébb van, egyelőre az első lépéseknél tartunk.”

A brémaiak pénteken két felkészülési mérkőzést játszanak: délelőtt az azeri Inter Baki, délután az Austria Wien lesz az ellenfél – a Nemzeti Sport Online információja szerint Kleinheisler az elsőn kap majd játéklehetőséget. Konkrét tárgyalásra csak a meccset követően kerülhet sor.

Kleinheisler a Videotonnál – bár ősszel egyetlen klubmérkőzésen sem játszott – élő szerződéssel rendelkezik, amely 2016 nyarán jár le – tehát ha a Werder már a télen vele szeretné megerősíteni a középpályáját, fizetnie kell.

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
10 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
11 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik