DVTK: majd’ 3 milliárddal többe kerül a stadion rekonstrukciója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.29. 15:11
A Magyar Közlöny 2016/24 számában, ami 2016. február 25-én jelent meg az 1071/2016. (II. 25.) Kormányhatározat, amely az „Egyes sportinfrastruktúra-fejlesztési beruházások megvalósításához kapcsolódó kormányhatározatok módosításáról” címet viseli, és tartalmazza, hogy a Diósgyőri Stadion rekonstrukciójára az eddiginél 2.915 milliárddal nagyobb összeget, vagyis összesen 10.915 milliárd forintot fordít az állam – számolt be róla a boon.hu.

„16. A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó diósgyőri stadionrekonstrukció beruházáshoz kapcsolódó intézkedésekről szóló 1037/2015. (II. 9.) Korm. határozat (a továbbiakban: H7.) 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormány) „6. egyetért azzal, hogy a Program és a 3. pont szerinti beruházás megvalósítására összesen 10 915 millió forint összegben kerüljön sor és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. pont a) és b) alpontja, illetve a 3. pont szerinti beruházások megvalósításának ütemezéséhez igazodva gondoskodjon” – idézi a Magyar Közlönyben megjelenteket a portál.

A teljes bejegyzést ide kattintva érheti el!

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Elengedheti az Újpest a stadionépítés helyszínét: „Rengeteg pénzbe kerül, el tudjuk költeni másra is”

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 15:44

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44