Felkészülés: a szlovák élvonal 11.-je megverte az NB I 4.-jét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 16:53
A Törökországban edzőtáborozó Paks felkészülési mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett a szlovák élvonalban utolsó előtti, 11. helyen álló ZP Sport Podbrezovától.

Csertői Aurél több helyen is változtatni kényszerült tervezett kezdőcsapatán, ugyanis Bartha László és Kulcsár Dávid belázasodott, valamint Bajner Bálint és Szakály Dénes sem léphetett pályára.

A napsütésben, de élénk szélben megrendezett mérkőzés első félidejében a Paks játszott fölényben, mégis a szlovák együttes került előnybe. A második játékrészben inkább a zólyombrézói csapat akarata érvényesült, és egy rögzített játékhelyzet után másodszor is betalált a hazájában a kiesés ellen küzdő alakulat, így kétgólos győzelmet aratott.

A Paks hiába tett meg mindent a szépítés érdekében, rosszul sáfárkodott a helyzeteivel, ebből kifolyólag nem kerülhette el a vereséget.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paksi FC–ZP Sport Podbrezová (Zólyombrézó; szlovák) 0–2

Belek.
PAKS:
Molnár P. – Bagó (Asztalos, 70.), Lenzsér, Gévay, Szabó J. (Báló, 60.) – Papp K. – Koltai T. (Kővári, a szünetben), Kecskés T. (Nagy R., 60.), Bertus, Balázs Zs. (Kesztyűs, 70.) – Hahn

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Külföldi edzőtábor:Törökország (Belek), január 27. – február 7.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16.: Paksi FC–Bp. Honvéd 1–3 (Hahn)
Január 20.:Soroksár–Paksi FC 0–2 (Nagy R., Bagó)
Január 23.: Szigetszentmiklós–Paksi FC 1–3 (Balázs Zs., Bertus, Bartha)
Január 26.:Mosonmagyaróvár–Paksi FC 0–2 (Hahn, Báló)
Január 29., Belek: FK Aktobe (kazah)–Paksi FC 0–1 (Bertus – 11-esből)
Január 31., Belek:Universitatea Craiova (román)–Paksi FC 0–1 (Hahn)
Február 3., Belek: Dinamo Batumi (grúz)–Paksi FC 2–1 (Bajner)
Február 6. Belek: Sport Podbrezová (Zólyombrézó; szlovák)–Paksi FC 2–0

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50
Ezek is érdekelhetik