FTC: Lehet, jó néhány évig itt rongálom még a levegőt – Gera

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.10. 13:50
Gera Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros középpályása Nagy Ádámról, a következő egy évéről és visszavonulási terveiről is beszélt.

Gera a fradi.hu-nak elmondta, változatos felkészülésen van túl, jól sikerült a felkészülésük. Thomas Doll vezetőedző nagyon jóban van a játékosokkal, barátságos, de ha nem úgy mennek a dolgok, akkor „odacsap”. A rutinos középpályás örül neki, hogy Nagy Ádám befutott értelmes, szerény srácnak tartja, ám más stílusú játékosnak, mint ő volt.fradi.hu-nak elmondta, változatos felkészülésen van túl, jól sikerült a felkészülésük. Thomas Doll vezetőedző nagyon jóban van a játékosokkal, barátságos, de ha nem úgy mennek a dolgok, akkor „odacsap”. A rutinos középpályás örül neki, hogy Nagy Ádám befutott értelmes, szerény srácnak tartja, ám más stílusú játékosnak, mint ő volt.

„Ádám alapvetően védekező középpályás. Én azért rugdostam a gólokat, persze, jóval előrébb is játszottam. Annak ellenére is teljesen más a stílusunk, hogy már egymás mellett futballozunk. Az ő játéka arra alapul, hogy sokat fut, nagyon jól passzol, nem adja el a labdákat. Azért ha magamra gondolok, hogyan játszottam… Tőlem csak örökölni lehetett a labdát” – mondta nevetve Gera.

A válogatott játékos célja a bajnoki cím, a Magyar Kupa-győzelem, sikeres Európa-bajnoki-szereplés, valamint a Bajnokok Ligája-csoportkör. Ha ez mind összejön, elégedett lenne egy év múlva. A következő szezonban még mindenképp futballozni tervez, de az is lehet, tovább tart a profi karrierje.

„Fizikailag jól érzem magam, így egy újabb szezon még biztosan bennem van, így is készülök. Ha minden jól alakul, legalább egy idényt szeretnék még játszani, aztán lehet, hogy jó néhány évig itt rongálom még a levegőt.”

Gera korábban „Faternak” nevezte idősebb csapattársát Keller Józsefet, most már ő az egyik rangidős, de a fiataloktól még nem kapott ilyen becenevet.

„A fiatalok tisztelettudóak, nem mernek szemtelenkedni, de ha mernének, akkor biztos mondták volna már … Sőt, Böde Dani úgy hív engem, hogy »fiam”, és én nevezem őt »faternak«, úgyhogy, ez egy érdekes párosítás...”

A teljes interjú ide kattintva érhető el!

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

18.00: Ferencváros–Videoton (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Békéscsaba–Kozármisleny (NB III)
18.00: Újpest–Tiszaújváros (NB III)

Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
17 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
20 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
Tegnap, 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
Tegnap, 8:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
Tegnap, 7:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik