Futsal MK: Dróth nélküli ETO, korábbi edzője ellen az FTC

Vágólapra másolva!
2016.02.20. 11:16
null
A Fradi az NB II-ből kiemelkedik, most pedig a Magyar Kupában is bizonyítana (Fotó: Németh B. Andrea)
A futsal Magyar Kupa négyes döntőjének hétvégéjén szombaton az elődöntőket rendezik meg. A férfiaknál az egyik ágon sokan előrehozott finálénak tartják a címvédő Rába ETO és az MVFC-Berettyóújfalu összecsapását, a másikon pedig a másodosztályú Fradi meglepné az NB I egyik élcsapatát, a Dunaferrt.

RÁBA ETO–MVFC BERETTYÓÚJFALU

A címvédő Rába ETO-nál egy nagy hiányzó biztosan lesz, a Kajrat Almatihoz szerződő Dróth Zoltán nélkül veszik fel a küzdelmet a győriek a Berettyóújfaluval. Az MVFC ugyanakkor teljes kerettel vághat neki a négyes döntőnek, miután az Eb-ről műtéte miatt lemaradó Komáromi Péter visszatért és bevethető.

„Mindenki azt mondja, hogy előrehozott döntő a miénk, de ezzel nem értek egyet, mert az újvárosiak legyőztek minket a bajnokságban – mondta Lódi Tamás, az ETO futsalosa a futsalhungary.hu-nak. – A Berettyóújfaluval mindig jó meccset játszottunk az elmúlt években. A legutóbbiakból mi jöttünk ki győztesen, de ez nem jelent semmit. Kiválóan ismerjük egymást, így sok újat nem tudunk egymásnak mutatni.”

„Nem gondolom egyáltalán, hogy esélyesek vagyunk, hiszen a Győr kiváló csapat – így Turzó József, az MVFC edzője. – Felkészültünk, rengeteg taktikai feladaton és videózáson vagyunk túl, igaz, ezt a gyakorlatban kell hasznosítani. Hogy mennyire sikerül, mindig kérdéses. Nem foglalkozom igazán a Győrrel, a taktikájuk ki van elemezve, de azt hiszem fontosabb, hogy önmagunkra figyeljünk, és egy tökéletes mérkőzést produkáljunk, csak így lehet esélyünk.”

DUNAFERR DF RENALPIN–FRADI FUTSAL

A másik ágon szerepel az egyetlen másodosztályú csapat, a Ferencváros. A zöld-fehéreknek az előző években egyszer sem sikerült a feljutás, ám most bíznak benne, hogy másképp lesz. Jó előjel számukra, hogy a kupában bejutottak a legjobb négy közé, és ezt a hétvégét sem esélytelenül várják.

A keret nagy része szerepelt az U21-es válogatottban, de Karacs Dániel és Andorka Kristóf személyében felnőttválogatottjuk is van. Hogy az összecsapás végén ne a Fradi örüljön, arról a csapat korábbi edzője, Fehér Zsolt igyekszik tenni, akinek azonban azzal is meg kell küzdenie, hogy sok hiányzója van. Többen sérüléssel küzdenek és van, akit a nagypályás klubja nem enged el.

„Nem hinném, hogy ennek a mérkőzésnek az esélyeit meg lehet mondani százalékos arányban. Egy biztos, mi játsszuk a mi futsalunkat! – mondta Fehér. – Az már árulkodó jel lehet, hogy papíron a leggyengébb csapatnak titulálnak minket a Ferencvárosnál. A rutin, illetve a helyzetkihasználás dönt majd. Ha jó arányban használjuk ki a helyzeteinket, bekerülhetünk a vasárnapi döntőbe, ha nem, akkor a Fradi előtt is van adva a lehetőség.”

„Ahogy közeledik a találkozó, úgy vannak a játékosok is egyre felfokozottabb hangulatban – így Sivák Péter, a Fradi játékos-edzője. – Nagyon szeretnénk bizonyítani, hogy helyünk van a legjobb négyben. Több helyen elmondtuk, nagy dolog, hogy egyáltalán itt lehetünk, de ahogy a mondás is tartja, evés közben jön meg az étvágy. Maximálisan felkészültünk a találkozóra, ahol sok múlik a pillanatnyi formán. Amennyiben a szebbik arcunkat mutatjuk, lehet sanszunk az esélyesebb Újváros ellen.”

Szombaton a DIGI Sport 3 a Rába-ETO–Berettyóújfalu elődöntőt élőben, míg a Dunaújváros–FTC mérkőzést felvételről sugározza. A vasárnapi férfidöntőt a DIGI Sport 2 élőben közvetíti, míg a női finálé felvételről lesz megtekinthető.

A hétvége programja:
2016. február 20-án (szombat)
Női futsal Magyar Kupa-elődöntő
10.30: ÁRKÁD ETO–ASTRA-E'LIOS KKFHÁZI BULLS
13.00: HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE–BRAND MISSION-U-LIGHT

Férfi futsal Magyar Kupa-elődöntő
15.30: RÁBA ETO–MVFC BERETTYÓÚJFALU (tv: Digi Sport 3)
18.00: DUNAFERR DF RENALPIN–FRADI FUTSAL (tv: Digi Sport 3 23.10 felvételről)

2016. február 21. (vasárnap)
11.30: Gálamérkőzés a színészválogatott részvételével
13.30: Női Futsal Magyar Kupa-döntő (tv: Digi Sport 2 23:05 felvételről)
16.15: Férfi Futsal Magyar Kupa-döntő (tv: Digi Sport 2)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
1 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik