MK: Előre hozott döntőnek is beillik a párharc – Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.10. 11:49
Horváth Ferenc, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője a klubhonlapnak elárulta, hogy ugyan sok szál fűzi a Ferencvároshoz, a Magyar Kupa negyeddöntője előtt nem különösebben foglalkoztatják az érzései.

„Kaphattunk volna kellemesebb ellenfelet is a kupában, talán még azt is mondhatom, hogy előre hozott döntőnek is beillik ez a párharc, de természetesen a többi versenyben lévő csapatnak is a kupára fáj a foga – nyilatkozta Horváth Ferenc a vidi.hu-nak. – Ősszel ugyan kikaptunk a Ferencvárostól a Groupama Arénában, mégis úgy érzem, hogy akkor fordult át sok minden. Elkezdtünk csapatként működni, és ez azóta is így maradt, bízom benne, hogy ezúttal ez a fejlődés győzelmet eredményez.” Horváth Ferenc a vidi.hu-nak. – Ősszel ugyan kikaptunk a Ferencvárostól a Groupama Arénában, mégis úgy érzem, hogy akkor fordult át sok minden. Elkezdtünk csapatként működni, és ez azóta is így maradt, bízom benne, hogy ezúttal ez a fejlődés győzelmet eredményez.”

„Nagyon fontos számunkra a Magyar Kupa, az elejétől kezdve százszázalékosan komolyan vesszük, természetesen ez a folytatásban sem lesz másképp. Mindkét klubhoz sok szál köt, de nincs semmi különös érzésem a Fradi elleni meccsekkel kapcsolatban, hacsak az nem, hogy nagyon szeretnék a Vidivel továbbjutni az elődöntőbe” – mondta a fehérváriak vezetőedzője.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

18.00: Ferencváros–Videoton (Tv: M4 Sport)
18.00: Békéscsaba–Kozármisleny (NB III)
18.00: Újpest–Tiszaújváros (NB III)

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04