MLSZ: ez a célja az utánpótlás-nevelő programnak

Vágólapra másolva!
2016.02.19. 20:57
Sipos Jenő szóvivő szerint az az elsődleges célja a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) csütörtökön bejelentett utánpótlás-nevelő programjának, hogy egyetlen tehetség se vesszen el.

„Eddig nem volt ilyen rendszer az utánpótlásképzésben Magyarországon, ez német mintára indul el. A legfontosabb, hogy megkapják az egységes képzést Kelet- és Nyugat-Magyarországon is ezek a fiatalok, akik később korosztályos válogatottak lehetnek” – mondta az M1 aktuális csatornán Sipos.

Az új, megyei szinten mûködő tehetségfejlesztő program lényege, hogy a 12–14 éves korosztály legtehetségesebb játékosai egységes, minőségi képzést kapjanak, így megfelelő technikai, taktikai, fizikai készségek birtokában álljanak az első szövetségi szinten működő utánpótlás-válogatott, az U15-ös együttes rendelkezésére.

Budapesten és Pest megyében két-két, a többi megyében egy-egy tehetségközpont alakul meg.

A program az ötfős megyei stábok – két edző és egy-egy kapusedző, erőnléti edző, fizioterapeuta - felkészítésével indult, majd a központok az MLSZ szakmai stábjával közösen február végén, március elején kiválasztják azokat a fiatalokat, akik tavasztól a három korosztályban (U12, U13, U14) heti egy alkalommal közösen gyakorolnak. A program keretében május végétől regionális tornákat rendeznek a megyei csapatok számára, később regionális válogatottak alakulnak ki, amelyek tagjai rendszeresen együtt készülnek majd Telkiben a szövetségi edzők irányításával.

Klement István, a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség szakmai igazgatója kifejtette, az egységes irányelvek mentén működő megyei központok nem a már létező labdarúgó-akadémiák alternatívái, sokkal inkább azok rugalmas kiegészítői lesznek. Győr-Moson-Sopron megyében például a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia a szakmai program központja.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik