NB I: Már az első félidőben eldönthettük volna a meccset – Doll

2016.02.13. 17:40
A listavezető Ferencváros csakúgy, mint ősszel hazai pályán, Békéscsabán is 1–0-ra nyert riválisával szemben. A labdarúgó NB I 20. fordulójában lejátszott találkozót követően Thomas Doll és Zoran Szpisljak vezetőedzők értékeltek az M4 Sportnak. 

„Összességében elégedett vagyok, az 1–0 egész jó eredménynek mondható. Megvoltak a lehetőségek, de csakúgy, mint a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Videoton ellen, a csatároknak most sem sikerült berúgni a helyzeteket, pedig már az első félidőben eldönthettük volna a találkozót. Természetesen a következő mérkőzéseken jönnek majd a gólok, hiszen nagyon jó támadóink vannak” – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője az M4 Sportnak. Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője az M4 Sportnak.

„A csapatom az elmúlt tizennyolc órában történtek ellenére megállta a helyét. Az első félidőben nehezen találtuk meg a ritmust, de a második játékrészben megbízható volt a játékunk, többet is kihozhattunk volna belőle. Nincs miért szégyenkeznünk, a Fradi ellen ez nagyon jó eredmény. Erre kell építenünk, és a következő fordulókban is meg kell találnunk a lehetőségeinket. Eddig is kemény mérkőzéseink voltak, s ez a jövőben sem fog változni. Rutinosabbak és tapasztaltabbak vagyunk, sok mindent tanultunk. A mai mecscen is látható volt, hogy a csapat sokkal érettebb játékot játszik”– értékelt Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
8 órája

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
11 órája

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
15 órája

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
15 órája

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
2026.06.30. 16:23

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51
Ezek is érdekelhetik