Újpest: Lázok János aláírt a lila-fehérekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 20:44
null
Lázok dobogós helyezést vár az Újpesttől (fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest együttese saját hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte Lázok Jánost.

 

„Akadt több csapat, amelyek szívesen a soraikban tudtak volna, de én Újpesten szerettem volna játszani. Voltak már régebben is egyeztetések, de most úgy hozta a sors, hogy meg tudtuk kötni a szerződést. Tetszik, hogy nagy célokért küzd a klub, én pedig most hihetetlenül ambiciózus vagyok, és remélem, hozzá tudom majd segíteni a csapatot a remélt eredményekhez" – mondta a játékos a klub honlapján.

Lázok hozzátette, hogy dobogós helyezést vár a csapattól, és reméli, hogy tavasszal sikerül bebizonyítani azt, hogy a Ferencváros mellett az Újpest a legerősebb csapat.

Lázok az őszi szezonban a Vasast erősítette, 13 bajnokin egy gólt szerzett. Az élvonalban korábban a Békéscsaba, az MTK, a Paks és a Győr színeiben szerepelt még.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Viktor Angelov (macedón, Metalurg Szkopje – Macedónia), Lázok János (Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Bauer Péter, Gere Zoltán
Kiszemeltek: Chris Bonney (ghánai, Asante Kotoko – Ghána, próbajáték), Csima Péter (FC Grenchen – Svájc, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Mbaye Diagne (szenegáli, Tiencsin Teda – Kína), Forró Gyula (Puskás AFC), Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden-kölcsön után Guimaraes – Portugália), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:
Tóth Patrik (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gubacsi Zoltán (Szigetszentmiklós), Kecskés Ákos

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
17 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43
Ezek is érdekelhetik