FTC: „Nagyon szeretem a Barca játékát, igyekeztem tanulni”

2016.03.24. 11:01
A női labdarúgó NB I-ben listavezető Ferencváros vezetőedzőjét, Dörnyei Balázst a múlt év végén választották be az Európai Klubok Szövetségének (ECA) női labdarúgással foglalkozó bizottságába. A szakember az elmúlt napokban Barcelonában találkozott a legnagyobb európai klubok képviselőivel.



„Sok különböző téma szóba jött, többek között előadást tartottak arról, hogyan építik a Barcelona női csapatát, a Twentétől megtudhattuk, hogyan lehet fenntartani egy csőd szélére kerülő csapatot, míg a svéd Linköping elöljárói arról beszéltek, miként lehet szurkolókat csábítani a női mérkőzésekre” – idézte fel a legfontosabb témákat Dörnyei, akinek a megbeszéléseken kívül jutott ideje edzések és mérkőzések látogatására is.

„Igyekeztem tanulni, hiszen nagyon szeretem azt a játékfilozófiát, amit a Barcelona képvisel. Agresszív, támadó felfogású focit játszunk, és ezt jól lehet vegyíteni azokkal az elemekkel, amelyeket a spanyolok edzésén láttam. Az érdekelt elsősorban, hogy a magas szintű labdabirtoklást hogyan érik el, és milyen módon készítik fel erre a középpályásaikat. Amit nagyon jól csinálnak, az a 360 fokos látás a pályán. Minden középpályásuk folyamatosan forog, tudatosan végzik a labda nélküli mozgást. Mire megkapják a labdát, már tudják, milyen helyzetben vannak. A játékosok különböző jelzésekre figyelnek, és ezt próbáljuk beleépíteni a mi edzéseinkbe is. Olyan helyzetek elé állítom a lányokat, hogy máshogy kelljen reagálniuk, mint normál helyzetekben” – árulta el a Ferencváros női csapatának vezetőedzője a fradi.hu-nak.

A szakembert az is érdekelte, hogy a Barcelona miért nem tud klasszis csatárokat kinevelni.

„Nagyon érdekes, hogy a korosztályos csapatokban sem látni kimondottan center alkatú futballistát. Valószínűleg rájöttek, hogy ezzel gondjuk van, és ezt a szélsőkkel próbálják kompenzálni” – tette hozzá Dörnyei.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
5 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
5 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
5 órája

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
7 órája

Kizárólag a fiatalszabály miatt került be a kapuba Radnóti a Ferencváros Európa-liga-meccsén

Európa-liga
7 órája

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
8 órája

Európa-liga: a plzeniek jól ismerik a Ferencvárost

Európa-liga
2026.10.14. 19:00

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
2026.10.14. 18:15