NB I: első fokon pert nyert a Nyíregyháza az MLSZ ellen

MTI MTIMTI MTI
2016.04.05. 13:40
A Nyíregyháza Spartacus első fokon pert nyert a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ellen, amely fellebbez az ügyben.

A klub azért fordult bírósághoz, mert az MLSZ licencadó bizottsága tavaly májusban nem adta meg az indulási jogot az együttesnek, amelyet így az élvonalból a harmadosztályba soroltak vissza.

Az MLSZ honlapja kedden arról számolt be, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős döntésével hatályon kívül helyezte az MLSZ Nyíregyháza Spartacus licenckérelmével kapcsolatos határozatait.

„Miután az MLSZ jogi álláspontja a kérdésben továbbra is változatlan, így a szövetség fellebbez a nem jogerős döntéssel szemben. Ugyanakkor a jogerős döntés megszületéséig nem kívánja kommentálni az ügy részleteit” – olvasható a rövid közleményben.

A nyíregyházi klub azért nem kapta meg a licencet, mert tartozott egy korábbi játékosának, Diego Balbinónak, akivel jogi vitába keveredett. A Nyíregyháza szerint a klub az MLSZ-nek jelezte, hogy a brazil futballistát kifizette, csak az erről szóló igazolást nem kapta meg időben az egyesület, később az erről szóló eredeti bizonylatot is bemutatta.

A Nyíregyháza honlapján olvasható indoklás szerint az „MLSZ saját eljárási szabályait szegte meg, ezért a bíróság az I. és II. fokú licencadó bizottság és az MLSZ elnökségének döntését is hatályon kívül helyezte.”

Tavaly nyáron öt klub, a Nyíregyháza mellett a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Lombard Pápa Termál FC és a PMFC-Matias nem kapott licencet, így végül az élvonal létszámát 12 csapatosra csökkentették.

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:08

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:22

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:22

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

Nagy pofont kapott a Nyíregyháza: a ZTE elleni mérkőzés legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 18:49

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55