NB I: így reagált Storck a Puskás Akadémia közleményére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.26. 18:46
null
Storck a jövőben is elmondja véleményét (Fotó: Földi Imre)
Mint beszámoltunk róla labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia közleményt adott ki, miután Bernd Storck a felcsútiak védőjéről, Kocsis Gergőről mondta el a véleményét. A magyar válogatott szövetségi kapitánya most reagált az ügyre.

„Korábban is elmondtam, nem kívánok beleszólni a klubok szakmai döntéseibe, ugyanakkor ha egy adott témával vagy játékossal kapcsolatban megkérdezik a véleményem, akkor azt a jövőben is elmondom. Sportigazgatóként jogom és kötelességem eldönteni, kik alkalmasak nemzetközi szinten is jól teljesíteni, ezért a fiatal tehetségeket továbbra is figyelem. Csak velük, mindannyiunk közös munkájával és jó együttműködésével érhet el újabb sikereket a magyar labdarúgás” – mondta Bernd Storck a Nemzeti Sportnak.

 

A szövetségi kapitány korábbi nyilatkozatában nagy tehetségnek nevezte Kocsis Gergőt, és úgy fogalmazott, érthetetlen a számára, miért mellőzik őt a Puskás Akadémiánál. A felcsúti klub erre úgy reagált, „a szakmai iránymutatásba és egyes akadémistáink helyzetbe hozásába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele”.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51