Újpest: kezdődik a felújítás, a szezonban még nem költöznek

2016.04.07. 11:08
Április 4-én megérkeztek az első munkagépek a Szusza Ferenc Stadionba, az Újpest labdarúgócsapata ennek ellenére továbbra is a Megyeri úton játssza a bajnokságból hátralevő hazai mérkőzéseit, a munkálatok első fázisa ugyanis nem érinti a létesítmény mérkőzések megrendezéséhez szükséges részeit – tájékoztatott róla az Újpest hivatalos honlapja.

A tervek szerint a felújítás szeptemberben fejeződik be, emiatt a lila-fehérek a következő idény elején minden bizonnyal a Fáy utcai stadionban rendezik hazai meccseiket.

A fejlesztési projektben szereplő elképzelések szerint megújul a stadionhoz tartozó összes mellékhelyiség és büfé, valamint új szurkoló kiszolgáló egységek is létesülnek, illetve teljesen felújítják az A-tribünt is. Emellett megcserélik a jelenlegi vendégszektort az újpesti ultrák helyével, így ők a C-szektorból buzdíthatják csapatukat.

Az építkezések után várhatóan új beléptetési rendszer lép életbe. Az A-tribün bal, az A-terasz bal, a B- és C-szektorokba jegyet váltó szurkolók továbbra is a Megyeri útról foglalhatják el helyüket, míg az A-tribün jobbon és A-terasz jobbon ülők a Mildenberger utca felől mehetnek be. A vendégek D-szektorába a Labdarúgó utca északi feléről lehet egy új beléptetőkapun keresztül bejutni.

Legfrissebb hírek

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13

Újabb látványos terveket mutatott be új stadionjáról az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.07.19. 15:56

Az Újpest elnöke is megszólalt az új stadion felfüggesztett engedélyezési eljárásáról

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 17:39

Fél évre felfüggesztették az Újpest új stadionjának engedélyezési eljárását

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 16:00

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
2026.04.09. 16:34

Sporttörténeti ritkaság: Messi az első aktív játékos, akiről lelátószektort neveztek el

Minden más foci
2026.03.27. 16:57

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01