Utánpótlás: a Barcelona és a Debrecen közös tábora

MTI MTIMTI MTI
2016.05.26. 19:37
Két turnusban összesen 192 gyerek vehet részt az első FC Barcelona-Debrecen labdarúgótáborban júniusban.

A képzést bemutató csütörtöki prezentáción Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja elmondta, az intézménynek hároméves kapcsolata van a Barcelonával, amelynek utánpótlás-vezetői már jártak a hajdúsági városban.

„Az FC Barcelona legendás nevelő egyesület, a világon 120 táborban terjesztik a Barca-modellt, most először Debrecenben is lehetőség lesz megismerni ezeket az értékeket” – mondta Bács.

Makray Balázs, a Debreceni Sportcentrum Kft. stratégiai és sportszakmai igazgatója arról beszélt, hogy Debrecen elkötelezett a labdarúgó utánpótlás-fejlesztésében, ezért keres nemzetközileg elismert partnereket.

Az FC Barcelona hivatalos táborai lehetőséget biztosítanak a technikai és taktikai alapelvek megtanulására, amit a katalán együttes fejlesztő csapatának módszertana szerint mutatnak be.

„Az FCBCamps program az FCBEscola sportigazgatóságának az irányításával valósul mag, ők biztosítják az edzőket, a munkaprogramot és a követendő irányelveket ezekben a táborokban” – ismertette a részleteket Makray Balázs, aki hozzátette, az egyhetes táborokba, amit a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) pallagi komplexumában tartanak, három barcelonai edző érkezik, munkájukat nyolc helyi szakember segíti majd.

A két táborban turnusonként 96-an vehetnek részt, a jelentkezőket az U7-es korosztálytól az U14-es korosztályig várják a szervezők.

A részvételi díj 80 ezer forint, amely két készlet Nike-felszerelést és egy -labdát, napi háromszori étkezést és szabadidős programokat tartalmaz. A jelentkezőket az ország egész területéről, de a határon túlról is várják.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a prezentáción bejelentette, az önkormányzat a költségek átvállalásával, összesen egymillió forinttal támogat turnusonként hat-hat hátrányosabb helyzetû tehetséges gyereket, hogy részt vehessen a kurzuson.

 

Legfrissebb hírek

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

Diego Maradona és Lionel Messi aláírt meze is látható Kecskeméten

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 09:19

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 11:42
Ezek is érdekelhetik