Vasas: megvan az első nyári igazolás, válogatott védő érkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.31. 11:56
A labdarúgó NB I-ben tizedik helyen végző, így a bennmaradást kiharcoló Vasas bejelentette Vaskó Tamás szerződtetését. A tizenkétszeres válogatott középhátvéd kettő plusz egy évre szóló megállapodást kötött az angyalföldiekkel.

„Örömmel térek vissza Angyalföldre, ahol meghatározó éveimet töltöttem. Remélem, hogy hasznára tudok lenni nevelőegyesületemnek, és sok örömet szerzek majd játékommal a csapat szurkolóinak” – idézi Vaskó Tamást a Vasas hivatalos honlapja.

Vaskó ifjúsági játékosként szerepelt már a Vasasban, azonban Újpesten lett profi futballista, majd játszott Angliában és Olaszországban is. A Videotonnal bajnoki címet nyert, azt követően Kecskeméten, Mezőkövesden, Felcsúton, Dunaújvárosban és legutóbb Békéscsabán játszott.

A 32 éves védő az előző idényben 22 bajnokin három gólt szerzett a Békéscsaba színeiben. Vaskó Tamást a Vasas hivatalos honlapja.

Vaskó ifjúsági játékosként szerepelt már a Vasasban, azonban Újpesten lett profi futballista, majd játszott Angliában és Olaszországban is. A Videotonnal bajnoki címet nyert, azt követően Kecskeméten, Mezőkövesden, Felcsúton, Dunaújvárosban és legutóbb Békéscsabán játszott.

A 32 éves védő az előző idényben 22 bajnokin három gólt szerzett a Békéscsaba színeiben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Vaskó Tamás (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:
–
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok, ?), Gál Mátyás (Siófok, ?), Murka Benedek (Siófok, ?), Tamás László (Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek:
Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba), Vukasin Polekszics (Békéscsaba) Székely György (Paks),
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Hermány Bence (lejár a szerződése), Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
2026.09.25. 07:14

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28