Videoton: a Liverpooltól érkezett szakember a fehérváriakhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.30. 16:10
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videotonnál folytatja pályafutását Liam Anderson, a Liverpool korábbi erőnléti edzője – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Liam Anderson öt évvel ezelőtt – főiskolai tanulmányai mellett – aBlackburnRoversnél és aBurnleyFC-nél kezdett dolgozni, majd az egyetem mellett a 2012–2013-as szezonban azEverton FCelső kerete mellett töltötte szakmai gyakorlatát. A 2013–2014-es idény elején csatlakozott aLiverpool FCstábjához, egyike voltaz első csapat mellett dolgozó erőnléti edzőknek. A fiatal runcorni szakember a gyakorlati munka mellett elméletben is sokat foglalkozik a labdarúgással, jelenleg is a liverpooliJohn Moores University doktori programjánaka hallgatója, társszerzőként többek között olyan szakmai folyóiratokban publikált a sportágról, mint aJournal of Sport Sciences, vagy a Research in Sports Medicine: An International Journal – mutatta be új alkalmazottját a klub.BlackburnRoversnél és aBurnleyFC-nél kezdett dolgozni, majd az egyetem mellett a 2012–2013-as szezonban azEverton FCelső kerete mellett töltötte szakmai gyakorlatát. A 2013–2014-es idény elején csatlakozott aLiverpool FCstábjához, egyike voltaz első csapat mellett dolgozó erőnléti edzőknek. A fiatal runcorni szakember a gyakorlati munka mellett elméletben is sokat foglalkozik a labdarúgással, jelenleg is a liverpooliJohn Moores University doktori programjánaka hallgatója, társszerzőként többek között olyan szakmai folyóiratokban publikált a sportágról, mint aJournal of Sport Sciences, vagy a Research in Sports Medicine: An International Journal – mutatta be új alkalmazottját a klub.

„Nagyon izgalmas kihívásnak tartom, hogy csatlakozhattam a Vidihez. Az előző szezon végén talált meg a megkeresés, hogy Henning Berggel dolgozhatnék a Videoton FC szakmai stábjának tagjaként, úgy gondolom, hogy ez egy remek lehetőség számomra. Arra számítok, hogy sokat tudok fejlődni itt és sok új tapasztalatot szerzek azzal, hogy Anglián kívül egy másik országban is dolgozhatok. Tudom, hogy nagy célokat tűztek ki, bajnoki címért és kupagyőzelemért szeretnénk küzdeni, miközben az Európa-liga csoportköre is képben van. Erőnléti edzőként természetesen legfőbb feladatom a csapat megfelelő fizikai felkészítése, valamint a játékosok erőállapotának javítása lesz” –nyilatkozta Liam Anderson a vidi.hu-nak.

„Több jelöltünk volt az erőnléti edzői posztra, magyar és külföldi egyaránt. Henning Berg hathatós segítségével sikerült felvennünk a kapcsolatot Liam Andersonnal, akinek az önéletrajzát megvizsgálva sokáig nem gondolkoztunk, hiszen pontosan ilyen kvalitású emberre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődjünk. A Videoton FC büszkén jelentheti be, hogy a Liverpool első csapatának stábjából tudtunk erőnléti edzőt igazolni, aki fiatal kora ellenére már komoly szakmai múlttal rendelkezik. Már a hét eleji orvosi felméréseken is jelen volt, szerdától pedig természetesen az edzéseken is részt vesz és Henning Berg stábjában dolgozik a jövőben” – mondta ezt már Kovács Zoltán sportigazgató.

Legfrissebb hírek

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35