DVTK: a saját nevelésű támadó születésnapján hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 14:00
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy saját nevelésű középpályása, a 19. születésnapját éppen ma ünneplő Ternován Patrik három évvel meghosszabbította szerződését a klubbal.

A fiatal játékos április 2-án, Békéscsabán mutatkozott be az első osztályban, majd pályára lépett az MTK, a DVSC és a Paks elleni mérkőzésen is.

„Bár Patrik pont a mai napon ünnepli a születésnapját, szeretném hangsúlyozni, hogy nem szülinapi ajándékként hosszabbítottunk vele szerződést, hanem azért, mert nagyon keményen megdolgozott érte. Hiszek benne, hogy a következő három évben be tudja bizonyítani, jó döntést hozott a klub, és saját nevelésű játékosként sokszor megörvendezteti szurkolóinkat” – mondta a klub hivatalos honlapjának Benczés Miklós sportigazgató.

„Nem kellett sokat gondolkodnom, nagyon örülök neki, hogy hosszabbítottunk. Minden gyerek álma, aki itt focizik, vagy bárhol máshol, hogy a saját klubja szerződést kínáljon neki, vagy szerződést hosszabbítson vele. Szeretnék a lehetőségekhez mérten egyre többet játszani a következő években, hogy megmutathassam, mire vagyok képes” – hangsúlyozta Ternován Patrik, akinek édesapja, Ternován Ferenc 1997 és 1999 között 34 meccsen két gólt szerzett a Diósgyőrben.

Nikházi Márk, Bacsa Patrik, Drazsen Okuka és Ivan Rados után Ternován az ötödik játékos, aki az idén hosszabbította meg a szerződését a DVTK-val.

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
2026.02.02. 10:30

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

A Diósgyőr kétgólos előnyben is volt, mégis a Debrecen nyerte meg a keleti rangadót

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 14:55
Ezek is érdekelhetik