FTC: Dortmundból aligha jön játékos, de vannak kiszemeltek

2016.06.17. 11:02
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben aranyérmet szerző Ferencváros két játékossal folytat előrehaladott tárgyalásokat.

Információink szerint a Fradival korábban szóba hozott két dortmundi futballista – Marvin Ducksch és Burak Camoglu – nem igazol az Üllői útra. Előbbi már alá is írt a német másodosztályú St. Paulihoz.

Úgy tudjuk, a zöld-fehéreknek két kiszemeltjük van: egy német és egy délszláv futballistát szerződtethetnek, egyikük támadó, a másik pedig belső védő lehet.

Szintén a Ferencvárossal kapcsolatos hír, hogy a csütörtöki tréningen részt vevő Drilon Cenajra minden bizonnyal nem számít a Thomas Doll vezette szakmai stáb – illetve ha a klub mégis szerződteti, a 18 éves boszniai támadó nem a felnőttcsapattal készülne.

Úgy tudjuk, a zöld-fehéreknek két kiszemeltjük van: egy német és egy délszláv futballistát szerződtethetnek, egyikük támadó, a másik pedig belső védő lehet.

Szintén a Ferencvárossal kapcsolatos hír, hogy a csütörtöki tréningen részt vevő Drilon Cenajra minden bizonnyal nem számít a Thomas Doll vezette szakmai stáb – illetve ha a klub mégis szerződteti, a 18 éves boszniai támadó nem a felnőttcsapattal készülne.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Soroksár, ?), Csilus Tamás (Kisvárda, ?), Haris Attila (Soroksár, ?), Kunsági Roland (Soroksár, ?), Valencsik Dávid (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Drilon Cenaj (bosnyák-albán, legutóbb Chievo – Olaszország), Fiola Attila (Puskás AFC), Huszti Szabolcs (Eintracht Frankfurt – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Silye Erik (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, lejár a szerződése, visszavonul), Roland Lamah (belga, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína), Nagy Ádám (érdeklődnek iránta: Chelsea, Liverpool – Anglia; Freiburg – Németország; Bologna – Olaszország; Benfica – Portugália, Trabzonspor – Törökország)

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28