Haladás: kölcsönbe elviszik a Békéscsaba spanyolját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 17:58
A következő idényben a Haladás labdarúgócsapatában szerepel Ezequiel Calvente. A Békéscsaba 25 éves spanyol légiósa az élvonaltól búcsúzó együttes legjobbja volt, ezért kimondottan nagy volt az érdeklődés iránta más NB I-es klubok részéről – DVTK, Újpest. Vasas –, végül a szombathelyiek lettek a befutók. A hírt a Haladás hivatalos honlapján jelentették be.

„Örülök, hogy sikerült leigazolnunk Calventét, bízunk abban, hogy nagy erősítés lesz – nyilatkozta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a szombathelyiek honlapjának. – A futballista élő szerződéssel rendelkezik, a Békéscsaba egy év múlva szeretne visszakerülni az NB II-ből az első osztályba, ott pedig szüksége lesz a spanyol játékosra, ezért nem végleg, hanem kölcsönben engedték el hozzánk.”

„2015 nyarán megálmodtuk, hogy 2016-ra vonzóbb klubbá tesszük a Haladást, ez az igazolás is bizonyítja, hogy sikerült – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Calvente érkezése is mutatja, hogy nem a langyos víz a célunk. Büszkék vagyunk rá, hogy bár több lehetősége is volt, minket választott. Ami a játékos kvalitásait illeti, különösen az ellenük játszott meccseken győzött meg igazán, gyors, kreatív labdarúgó, aki elsősorban a támadó mögött, de a két szélen is kiváló teljesítményre képes. Ugyanakkor a párharcokban és a védekezésben is lehet rá számítani.”Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a szombathelyiek honlapjának. – A futballista élő szerződéssel rendelkezik, a Békéscsaba egy év múlva szeretne visszakerülni az NB II-ből az első osztályba, ott pedig szüksége lesz a spanyol játékosra, ezért nem végleg, hanem kölcsönben engedték el hozzánk.”

„2015 nyarán megálmodtuk, hogy 2016-ra vonzóbb klubbá tesszük a Haladást, ez az igazolás is bizonyítja, hogy sikerült – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Calvente érkezése is mutatja, hogy nem a langyos víz a célunk. Büszkék vagyunk rá, hogy bár több lehetősége is volt, minket választott. Ami a játékos kvalitásait illeti, különösen az ellenük játszott meccseken győzött meg igazán, gyors, kreatív labdarúgó, aki elsősorban a támadó mögött, de a két szélen is kiváló teljesítményre képes. Ugyanakkor a párharcokban és a védekezésben is lehet rá számítani.”

A 169 cm magas, támadó középpályásként és szélsőként egyaránt otthonosan mozgó futballista hazájában a Granadában, a Betisben, a Sabadellben és az Huelvában játszott. Szerepelt a spanyol korosztályos válogatottakban – vb-ezüstérmesnek mondhatja magát –, négy alkalommal a La Ligában is megmutathatta magát.

Légiósként rövid kitérőt tett a német Freiburghoz, 2015 januárjában a portugál másodosztályú Penafiel szerződtette. A Békéscsabához tavaly nyáron igazolt, 26 NB I-es bajnokin három gólt szerzett – az egyiket éppen a Haladás elleni, szombathelyi bajnokin – és három gólpassz fűződik a nevéhez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Devecseri Szilárd (Mezőkövesd, ?), Jancsó András (Soproni VSE, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Polgár Kristóf (Liverpool U21), Rangelo Janga (curacaói, FC Dordrecht)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Dudás Ádám (lejár a szerződése), Németh Márió (FC Basel – Svájc), Schimmer Szabolcs (lejár a szerződése), Thomas Wils (Lierse)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik