Videoton: korábbi lengyel válogatottal bővült a stáb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.02. 16:26
null
Kovács Zoltán és Kazimierz Sokolowski (Fotó: vidi.hu)
Kazimierz Sokolowski személyében korábbi lengyel válogatott labdarúgó csatlakozott a Videoton szakmai stábjához. A Henning Berg vezetőedzővel a Legiánál is együtt dolgozó Sokolowski a klasszikus pályaedzői teendők mellett a játékosok egyéni elemzésével és képzésével is foglalkozik majd – derült ki a vidi.hu csütörtök délutáni híréből.

 

Az 1963-ban született Kazimierz Sokolowski a Pogon Szczecinben, a norvég Tromsőben és a szintén norvég Askerben futballozott, a lengyel válogatottban kétszer lépett pályára.

Edzőként dolgozott a norvég Sandefjord, a Valerenga és a Brann csapatainál. Pályaedzőként a Legia Warszawánál is segítette Henning Berg munkáját, együtt nyertek lengyel bajnokságot és kupát. A szakember két évre érkezett a Vidihez.

„Kazimierz Sokolowski jelentős tapasztalattal rendelkező szakember, aki a lengyel válogatottban is futballozott, pályaedzőként pedig már dolgozott együtt Henning Berggel. A klasszikus pályaedzői teendők mellett a fő feladata a játékosok egyéni elemzése és képzése lesz a csapatnál” – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

„Huszonhat évesen igazoltam Norvégiába, megtetszett az ország, megtanultam a nyelvet és ott kezdtem el edzőként dolgozni, majd Henninggel szép időszakot töltöttünk el a Legia kispadján. – mondta Sokolowski, aki két évre írt alá a Videotonhoz. – A magyar labdarúgás múltját Lengyelországban jól ismerik, nekem pedig mindig a technikás futball és a két nép barátsága jutott eszembe, ha Magyarország került szóba. Tetszik az ország kultúrája is, örülök, hogy itt dolgozhatok.”

„Akkor találkoztunk először, amikor vezetőedző voltam a Lyn Oslónál – mondta kettejük kapcsolatáról Henning Berg. A fia a játékosom volt, ő pedig szintén a klubnál dolgozott. Ezt követően többször találkoztunk ellenfélként Norvégiában, majd a Legiánál kézenfekvő volt, hogy őt válasszam segítőnek, hiszen remekül ismeri a lengyel futballt is. Remekül tudtunk együtt dolgozni, ezért szerettem volna Fehérváron is folytatni a közös munkát. Remek meglátásai vannak a labdarúgással kapcsolatban, és a játékosok egyéni fejlesztésében is nagy szerepe lesz a jövőben. Örülök, hogy már a felkészülés elején csatlakozni tudott a szakmai stábhoz.”

A napokban már bővült a fehérvári szakmai stáb: Liam Anderson, a Liverpool korábbi erőnléti edzője is aláírt a Vidihez.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik