DVSC: a Gyirmót ellen Herczeg András irányít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 14:23
Szerdától Herczeg András irányítja a DVSC-Teva edzéseit a vasárnapi, Gyirmót FC Győr elleni bajnokiig. A klub honlapján olvasható hír szerint a klub vezetősége folyamatosan keresi a végleges megoldást, miután a vezetők hétfőn elfogadták Kondás Elemér lemondását.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki lesz Kondás Elemér utódja a Debrecennél?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nem terveztem jelen pillanatban, hogy leülök a kispadra, de a kialakult helyzetben úgy éreztem, segítenem kell a klubnak” – mondta Herczeg András a dsvc.hu-nak.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia jelenlegi ügyvezetője, Herczeg András a klub történetének legsikeresebb edzője. Pályaedzőként háromszoros, vezetőedzőként kétszeres bajnok. Irányításával két Magyar Kupát nyert az együttes, valamint bejutott a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga csoportkörébe.

Róka Géza cégvezető a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: az utód kijelölésével nem akarnak kapkodni.

Amint arról korábban beszámoltunk: a Nemzeti Sport Online értesülései szerint Feczkó Tamás is az edzőjelöltek között van.

NB I 2016–2017, 3. FORDULÓ
JÚLIUS 30., SZOMBAT HELYSZÍN
18.00: Haladás–Honvéd Sopron, Soproni Városi Stadion
18.00: Újpest–Paks (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky-stadion
20.30: Ferencváros–DVTK (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
JÚLIUS 31., VASÁRNAP
18.00: DVSC-Teva–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion
18.00: MTK–Mezőkövesd Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
18.00: Videoton–Vasas
Felcsút, Pancho Aréna

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
16 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

3x3-as kosárlabda Eb: a férfi és női válogatott is kikapott a debreceni felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.08.31. 21:17

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Kocsis Dominik úgy érzi, vezéregyéniség lehet a Lokiban

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 11:44
Ezek is érdekelhetik