DVSC: Kondással a „legrégebbi” NB I-es edző távozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.25. 14:23
Mint beszámoltunk róla, Kondás Elemér távozott a DVSC-Tevától. A 12 NB I-es csapat szakvezetői közül ő ült a legrégebb óta a kispadon (2011. április 23-án debütált a Loki vezetőedzőjeként) – ki lett így az utódja?

A válasz lehetne Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője is, aki már 2012-ben is a kispestieket irányította, ám az olasz szakembert 2014-ben leváltották, és csak 2015-ben vette át ismét az irányítást.Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője is, aki már 2012-ben is a kispestieket irányította, ám az olasz szakembert 2014-ben leváltották, és csak 2015-ben vette át ismét az irányítást.

Rajta kívül négy olyan edző van, aki egy évvel ezelőtt is NB I-es csapat kispadján ült, Mészöly Géza 2015 májusában vette át a Haladás irányítását, Csertői Aurél 2014 elején a Paksét. Kondáson kívül pedig két edző volt még 2013-ban is NB I-es tréner: Thomas Doll és Nebojsa Vignjevics.

A német szakembert azonban csak az év végén nevezték ki, és 2014 elején debütált a padon, míg a szerb tréner 2013. október 25-én az MTK 1–0-s legyőzésével mutatkozott be a bajnokságban.

Mióta irányítják csapatukat az NB I-es edzők?
EdzőCsapata
Első élvonalbeli meccse a kispadon
1.
Nebojsa Vignjevics
Újpest
2013. október 25. (MTK, 1–0)
2.Csertői AurélPaks
2014. február 28. (PAFC, 0–1)
3.
Thomas DollFTC
2014. március 2. (Győr, 1–1)
4.
Marco Rossi
Honvéd
2015. február 28. (Nyíregyháza 0–2)
5.Mészöly Géza Haladás 2015. május 9. (Győr, 2–3)
6.
Michael Oenning Vasas
2016. február 13. (DVSC, 0–4)
7.
Teodoru VasziliszMTK2016. február 20. (Újpest, 1–1)
8.
Pintér Attila
Mezőkövesd
2016. július 16. (Gyirmót, 2–2)

Urbányi István
Gyirmót2016. július 16. (Mezőkövesd, 2–2)
10.
Henning Berg
Videoton
2016. július 17. (DVTK, 1–2)
Horváth Ferenc
DVTK
2016. július 17. (Videoton, 2–1)

 

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Férfi kosárlabda: horvát vezetőedző az Atomerőműnél

Kosárlabda
2026.06.24. 15:48

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31
Ezek is érdekelhetik