FTC: Békéscsabán folytatja az NB I-ben is bemutatkozó csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.12. 12:46
A labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba együttesében folytatja pályafutását a Fradi fiatal támadója, Popov Patrik – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Zoran Szpisljak, a csabaiak vezetőedzője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a fiatal játékossal megegyeztek, már csak a szerződés véglegesítése van hátra, és Popov a tervek szerint végleg a Viharsarokba kerül.Zoran Szpisljak, a csabaiak vezetőedzője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a fiatal játékossal megegyeztek, már csak a szerződés véglegesítése van hátra, és Popov a tervek szerint végleg a Viharsarokba kerül.

„Popov Patrik a hétvégén második csapatunkban lépett pályára a Gyulai Termál elleni mérkőzésen, de természetesen az első csapatban vesszük számításba – tette egyértelművé a vezetőedző. – A labdarúgót fel kell építeni, és bízom benne, hogy ezáltal erőssége lesz csapatunknak. Rajta kívül egyébként megegyeztünk Ribánszki Lászlóval is, a 31 éves kapus Mezőkövesdről kölcsönbe kerül hozzánk."

A 18 esztendős Popov Patrik a 2014–2015-ös szezonban az NB I-ben is szerepet kapott, a PMFC elleni bajnokin mutatkozott be a Ferencvárosban. Az előző idényben az FTC második csapatának tagjaként 29 NB III-as bajnokin lépett pályára, és 17 gólt szerzett, amivel második helyen végzett a Nyugati csoport góllövőlistáján.NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők: Bagi István
(Mezőkövesd), Ihrig-Farkas Sebestyén (Kozármisleny), Gránicz Patrik (Kozármisleny), Nagy István (Szolnok, szabadon igazolhatóként), Popov Patrik (FTC), Urbin Péter (Szolnok, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kelemen Dávid (Paks), Ribánszki László (Mezőkövesd, legutóbb kölcsönben Kisvárda)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Huszár Gergő, Pilán Márkó, Szélpál Norbert
Kiszemeltek: Gyurján Márton (Haladás – próbajáték), Medgyes Zoltán (Haladás – próbajáték)
Távozók: Vaskó Tamás (Vasas)
Kölcsönbe távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, Haladás), Vukasin Polekszics (montenegrói, Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hudák Martin (Puskás AFC)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Szlavko Damjanovics (montenegrói), Lubos Ilizi (szlovák), Laczkó Zsolt, Matús Paukner (szlovák), Thomas Piermayr (osztrák), Bratiszlav Punosevac (szerb), Vadász Viktor (érdeklődnek iránta: MTK)

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
10 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik