Gyirmót: Filkor mellett még egy játékos érkezése hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.14. 14:38
null
Filkor Attila (Fotó: gyirmotfc.hu)
A labdarúgó NB I-be feljutó Gyirmót a szezonnyitó sajtótájékoztatóján bejelentette Filkor Attila és Nagy Olivér érkezését, valamint azt, hogy Sallói Dániel és Bukrán Erik is hamarosan aláír a klubhoz.

A sajtótájékoztató elején elhangzott, hogy a sporttörvény értelmében mindenkinek névre szóló jegy kell a mérkőzésekre, a klubkártya nem kötelező, de egyszerűsíti a belépést. Az ETO szurkolói kártyáját is hazaiként tekintik, Gyirmót FC-s támogatói- és utánpótláskártyával pedig 5 Ft-ért tekinthetik meg a találkozókat.

„Rövid időnk volt a felkészülésre, de igyekeztünk a leghatékonyabban kihasználni – kezdte Urbányi István vezetőedző. – Azokra a játékosokra koncentráltunk, akik kiharcolták a feljutást. Ha jöttek-mentek volna a próbajátékosok, nem lett volna optimális a felkészülés. Intenzív játékosmozgás még nem indult el, de Filkor Attila és Nagy Olivér aláírt a csapathoz."

Filkor Attila az MTK-ban nevelkedett, a felnőttválogatottba is bekerült, majd csaknem tíz évet töltött Olaszországban, tavaly nyáron azonban hazatért Újpestre. A lila-fehéreknél egy szezont töltött el, hét NB I-es mérkőzésen lépett pályára. A 28 éves középpályás a szerződése lejártával szabadon igazolható volt.

A 27 éves Nagy Olivér Újpesten, Pécsen, a Haladásnál és Romániában is futballozott, legutóbb a Szigetszentmiklós labdarúgója volt, elsősorban támadó középpályásként bevethető. A csapattal edzett még az Amerikából, illetve Angliából hazatérő Sallói Dániel és Bukrán Erik is.

Urbányi elmondta, intelligens játékosnak tartja Sallóit, aki ráadásul az MLSZ ajánlásába is belefér, hiszen 1996-os születésű. Mindkét játékos aláír, ha rendben lesznek a papírjaik. Több sérültje is van a csapatnak, Bori Gábor és Horváth Adrián sem bevethető a hétvégén. A szezonnal kapcsolatban a bennmaradás a célja a Gyirmótnak.

„Tisztán magyar kerettel vágunk neki a szezonnak, de aztán meglátjuk, mit hoz a bajnokság. Ha megvan a huszonkét fős keret, utána új érkező akkor lehet, ha valaki távozik. Ezt követően megnézzük, a magyar piacon kik elérhetőek, ha nem lesz olyan opciónk, amely erősítést jelentene, akkor szétnézünk külföldön is.”

„Nagy élmény lesz újra az NB I-ben játszani – mondta Sebők Zsolt csapatkapitány. – Azzal a céllal tértem vissza tavaly, hogy a csapat feljusson az első osztályba, hála istennek ez sikerült. Várom, hogy pályára léphessek az élvonalban, persze ez függ a vezetőedző döntésétől is.”

Urbányi István jelezte, „nagyon nagyon jó esély” van rá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők:
Filkor Attila (szabadon igazolhatóként, legutóbb Újpest), Nagy Olivér (SZTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bohner Roland
(Mosonmagyaróvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Bukrán Erik (Hull City), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Amerika, kölcsönben a Vasasnál)
Távozók: Bohner Roland (Mosonmagyaróvár, kölcsön után végleg), Varga Róbert (szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
10 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
15 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
19 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
21 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38
Ezek is érdekelhetik