NB I: az újonc Mezőkövesd a másodosztályból erősített

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.04. 13:06
A labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gohér Gergő az első osztályba feljutó Mezőkövesdben folytatja a pályafutását.

Az élvonalbeli rutinnal felvértezett Gohér Gergő korábban játszott a DVTK-ban, a Puskás Akadémiában és a Budapest Honvédban is. Az elmúlt napokban próbajátékon vett részt a Mezőkövesdnél, s bár az NB I újonca még nem jelentette be hivatalosan a szerződtetését, a Soroksár már hírül adta, hogy Pintér Attila csapatánál folytatja a pályafutását.Gohér Gergő korábban játszott a DVTK-ban, a Puskás Akadémiában és a Budapest Honvédban is. Az elmúlt napokban próbajátékon vett részt a Mezőkövesdnél, s bár az NB I újonca még nem jelentette be hivatalosan a szerződtetését, a Soroksár már hírül adta, hogy Pintér Attila csapatánál folytatja a pályafutását.

Egy másik igazolást viszont már bejelentett a Mezőkövesd, mégpedig Marek Strestík szerződtetését, amit az MTK már korábban nyilvánosságra hozott. A cseh-magyar állampolgárságú középpályás két évre írt alá a borsodi együtteshez.

A Soroksárhoz kapcsolódó hír, hogy a lejáró szerződésű Eördögh Levente minden bizonnyal Cigándra szerződik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők: Egerszegi Tamás (DVTK, szabadon igazolhatóként), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Marek Strestík (MTK), Gohér Gergő (Soroksár)
Kölcsönbe érkezők: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Devecseri Szilárd (Haladás, ismét kölcsönbe), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Puskás Akadémia), Sós Bence (DVSC, ismét kölcsönbe), Vági András (Paks, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők: Baracskai Roland (Sopron), Ribánszki László (szlovákiai, Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Czuczi Márton (Szigetszentmiklós), Mihai Dina (román, AEL Limassol – Ciprus), Lencse László (Puskás Akadémia, legutóbb Újpest, kölcsönben), Ivo Táborsky (cseh, Teplice – Csehország), Jan Vosahlík (cseh, Slavia Praha – Csehország), Grúz Tamás (Vasas)
Távozók: Bagi István (Békéscsaba), Nánási Balázs (felsőtárkányi kölcsön után Cegléd), Tajthy Tamás (ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Tamás (Videoton), Szatmári Lóránd (MTK), Szilvási Péter (Debrecen), Tóth László (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Csirmaz István, Nagy József, Tamási Zsolt


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Pesti Dávid
(Budafok-Újbuda)
Kölcsönbe érkezők: Haris Attila (FTC), Silye Erik (FTC), Valencsik Dávid (FTC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Fritz Attila (szabadon igazolható, legutóbb Szolnoki MÁV)
Távozók: Fejes János (ETO FC Győr), Kákonyi Dániel (Vác), Gohér Gergő (Mezőkövesd), Eördögh Levente (Cigánd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Csilus Ádám (FTC), Korozmán Kevin (MTK), Kunsági Roland (FTC, onnan ETO FC Győr)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
6 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00