NB I: Vaskót és Manjrekart nem tudtuk kezelni – Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.24. 20:45
Ugyan vezetést szerzett a Vasas otthonában a Debrecen a labdarúgó NB I 2. fordulójának egyik záró mérkőzésén, de a piros-kékek három góllal válaszoltak. A csereként beállt védő, Vaskó Tamás duplázott a hajrában. A találkozót követően Kondás Elemér és Michael Oennig vezetőedzők értékeltek az M4 Sportnak

„Egyik sérülés sem jött jól, kapufát is lőttünk, de a végén egy Vaskóval jobban voltak a hazaiak. A mentális fáradtság és a hétközi utazás is benne volt, ezért nem mertünk letámadni, egy biztonságosabb játékot próbáltunk játszani. Figyelmetlenség után kaptuk az egyenlítő gólt, a cseréket követően magassági fölényben volt a Vasas, bejött Vaskó Tamás és Manjrekar James és erre nem tudtunk jól reagálni” – mondta Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője az M4 Sportnak. Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője az M4 Sportnak.

„Már az első félidőben is látható volt, hogy a játékerőnkkel akartunk nyerni, de szerencsétlen gólt kaptunk. A második játékrészben behoztam a magasabb játékosokat, mert úgy éreztem, hogy lesznek még esélyeink, ami igaznak bizonyult” – értékelt Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője az M4 Sportnak.

 

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
16 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
19 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25