NB I: „Az első félidőben 5–1-re kellett volna vezetnünk…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.17. 20:20
A Haladás 1–0-ra legyőzte idegenben a DVSC-t a labdarúgó NB I 6. fordulójában. A mérkőzés után a debreceniek vezetőedzője, Leonel Pontes és a szombathelyiek mestere, Mészöly Géza értékelt az M5-nek.

„Nagyon jó első félidőt produkáltunk, de a lehetőségeinkből gólokat kell szerezni, 5–1 lehetett volna az állás a javunkra az első félidő után, de nem találtunk a kapuba. A második félidő elején nem játszottunk jól, a Haladás pedig egy bedobás után gólt szerzett. Hibáztunk, meg abban a pillanatban szervezetlenek voltunk. A mérkőzés végén próbáltunk egyenlíteni, de az ellenfél nagyon visszahúzódott, nem volt helyünk támadni. A hétvégi mérkőzés egy új meccs lesz, megpróbálunk mindent megtenni a győzelemért” – mondta a DVSC vezetőedzője, Leonel Pontes.Leonel Pontes.

„A Debrecen általában az első harminc percben nyomni szokott, de az első félidő végén nekünk is voltak lehetőségeink, és erre biztattam a játékosaimat, hogy erre emlékezzenek. Ebből erőt merítettünk, a játékosok pedig percről percre érezték, hogy lehet keresnivalónk, nagyon küzdöttek egymásért. Fontos volt, hogy a debreceni bejátszásoknál mindig volt egy-egy ember, aki tudott menteni, illetve Rózsa Dániel magabiztosan védett. Ez a stabil védekezés pedig nagyon kellett ahhoz, hogy amikor kiszabadultunk, bátran tudtunk támadni” – értékelt a Haladás mestere, Mészöly Géza.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
19 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
20 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
22 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53