DVTK: „Fussatok a pénzetekért, amíg nem az életetekért kell!”

2016.09.13. 09:18
Nem szerepel jól a labdarúgó NB I 2016–2017-es kiírásában a DVTK, amely két győzelemmel kezdte a bajnokságot, azonban az azóta megszerezhető 18 pontból csupán egyet gyűjtött be, visszacsúszott a tabella tizedik helyére, és már csak egy pont választja el a kieső helyen álló Pakstól. A szurkolók kezdik elveszíteni a türelmüket – erről a Gyirmót elleni idegenbeli mérkőzés után is meggyőződhettünk –, vasárnap késő este pedig ismét kifejezték elégedetlenségüket.



„A Diósgyőr-mezt nem érdemlitek” – énekelték a vendégszurkolók a Gyirmót–DVTK (1–0) találkozó lefújását követően. A boon.hu beszámolója szerint a kapus Ivan Rados a kerítésnél igyekezett megmagyarázni a történteket a miskolci ultráknak, akik érthetően csalódottak.

A drukkerek azóta sem nyugodtak meg, vasárnap késő este a diósgyőri stadionhoz vonultak, ahol kifeszítettek egy transzparenst, melyen az alábbi üzenet állt:

„Fussatok a pénzetekért, amíg nem az életetekért kell!” – írták a szurkolók.

A diósgyőri szurkolók kemény szavakkal üzentek a játékosoknak (Fotó: Facebook/Hungarian Fanatics)
A diósgyőri szurkolók kemény szavakkal üzentek a játékosoknak (Fotó: Facebook/Hungarian Fanatics)

A várakozáson aluli szereplést látva felvetődik a kérdés, meddig élvezi a bizalmat a vezetőség részéről Horváth Ferenc vezetőedző.

„Aki a DVTK-nál dolgozik, legyen játékos, edző, bárki, tisztában kell lennie azzal, milyen felelősséggel tartozik. Ezt a felelősséget kell felerősítenünk – úgy, mint egy családban” – mondta Benczés Miklós, a klub sportigazgatója a Nemzeti Sportnak.

A tizedik pozícióban szerénykedő, a szezont két győzelemmel kezdő együttes csak egy ponttal előzi meg az utolsó előtti, már kieső helyen álló Paksi FC-t. A diósgyőriek szombaton a Mezőkövesdet fogadják, aztán kemény sorozat elé néznek: az MTK, a Debrecen, a Videoton, az Újpest, a Ferencváros, majd a Honvéd ellen kell helytállniuk. Nem tűnik könnyű feladatnak…

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 8 6 1 1 12–5 +7 19
2. Ferencvárosi TC 8 4 2 2 15–9 +6 14
3. Szombathelyi Haladás 8 4 2 2 12–10 +2 14
4. Videoton FC 8 4 1 3 17–7 +10 13
5. Újpest FC 8 4 1 3 9–7 +2 13
6. Budapest Honvéd 8 3 2 3 10–8 +2 11
7. Debreceni VSC 8 3 2 3 11–12 –1 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 8 2 3 3 9–11 –2 9
9. MTK Budapest 8 2 3 3 4–6 –2 9
10. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 9–18 –9 7
11. Paksi FC 8 1 3 4 6–11 –5 6
12. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 4–14 –10 6
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
17 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44