DVTK: újabb korábbi diósgyőri játékos az utánpótlásnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.29. 08:46
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK Szlifka Miklós személyében újabb korábbi futballistáját csábította vissza a klubhoz – adta hírül a csapat hivatalos honlapján.

A dvtk.eu tájékoztatásából kiderül, Szalma Pál, Dobos Attila, Pallai Gábor, Teodoru Borisz, Vitelki Zoltán, Kiser László, Bém Gábor, Földvári Tibor, Nagy Attila és Szűcs István után Szlifka Miklós is bekapcsolódott a diósgyőri utánpótlásképzésbe.

A szakember – aki játékosként először 1979 és 1984 között, majd az 1992–1993-as szezonban szerepelt az egyesület színeiben – elárulta, kollégáival karöltve két csoportban (6-8, illetve 9-12 évesek) foglalkozik majd azokkal a fiatalokkal, akik vagy nem kerültek be a diósgyőri akadémiai képzésbe, vagy a legutóbbi keretszűkítéskor kiestek, de a DVTK keretein belül szerettek volna sportolni.

A Szlifka Miklóssal készült interjút ide kattintva olvashatják el!

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
29 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
5 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
19 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
19 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33