NB I: Nem a győzelemért léptünk pályára – Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.10. 21:26
A DVSC 2–1-re legyőzte hazai pályán az Újpestet a labdarúgó NB I 8. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző, Leonel Pontes és Nebojsa Vignjevics értékelt az M4 Sportnak.

„Az első félidőben volt egy nagyon jó húsz percünk. Nagyon erős ellenféllel szemben sikerült megszereznünk a győzelmet, a középpályán sok játékos elfáradt, mindent megtettek a sikerért. Egy csapat sohasem áll meg a fejlődésben, letettünk bizonyos alapokat, de ezeket sokkal stabilabbá kell tenni, erre lehet építkezni” – mondta Leonel Pontes, a DVSC vezetőedzője az M4 Sportnak.Leonel Pontes, a DVSC vezetőedzője az M4 Sportnak.

„Nem a győzelemért léptünk pályára. Ez főleg az első félidőre volt igaz. Mintha megijedtünk volna a Debrecentől, megvoltak a lehetőségeink arra, hogy befejezzük az akcióinkat, sajnos ez nem sikerült. A DVSC egyéni akciókból szerzett gólokat, csapatszinten semmit sem csinált, ami veszélyes lett volna az Újpestre. A második félidőben már akartunk nyerni, de nem volt meg az a plusz, amivel ez összejöhetett volna. Nem számítottam hozzáállásbeli problémára, mindig azt mondom a játékosaimnak, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Ennek most nem tudom, milyen következményei lesznek, nem először fordult elő a csapattal. Időről időre előjönnek ezek a hullámvölgyek, de azon leszünk, hogy minél előbb kiküszöböljük a hibákat” – értékelt Nebojsa Vignjevics, az Újpest edzője.

Legfrissebb hírek

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
4 órája

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
4 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

A Loki–Fradi rangadón az aranyérem sorsa is tét

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 10:49

Az utolsó pillanatokban lőtt góllal mentett meg egy pontot az MTK Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 21:30

A Debrecen és a Vác is ötgólos győzelmet aratott a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.04.04. 19:48
Ezek is érdekelhetik