NS-ajánló: Bacsa a miskolci szurkolókról; Korhut az Inter legyőzéséről

2016.09.17. 00:21
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:
♦ Bacsa Patrik
♦ Bacsa Patrik
továbbra is nyugodtan sétálgatna, csak míg eddig – legalábbis a primitív transzparensekkel tiltakozó diósgyőri szurkolók szerint – a pályán tette mindezt, a DVTK játékosa inkább a miskolci utcákon korzózna. Ehhez alighanem a Mezőkövesd elleni győzelem vezethet, de a csatár szerint azt is könnyebb kivívni, ha a szurkolók támogatják a csapatot.

Valaha a tévén nézte, most mellette öltözik – klasszikus történet, bár nem feltétlenül koreai-magyar viszonylatban, angol közvetítéssel. A Ferencváros új légiósa, Rju Szung Vu esetében azonban ez a helyzet: addig nézte Gera Zoltán góljait a Premier League-összefoglalókban, hogy most mellette találta magát. De milyen küzdősportban mérkőzne meg Böde Dániellel?

Mészöly Géza ugyan emberileg nagyon örül annak, hogy a Vasas vezeti a tabellát, de azért szombaton csapata, a Haladás azon lesz, hogy faragjon a piros-kékek előnyéből. És még a dobogóról is szó esik.

Korhut Mihálynak nem akármilyen kalandban volt része, hiszen csapata, a Hapoel Beer-Seva legyőzte az Internazionalét az Európa-ligában. Borbola Bencének mesélt az élményekről.

Megkezdte menetelését a női röplabda-válogatott az Eb-selejtezőkön, és bár volt egy pocsék szettje Észtország ellen, végül azért kiderült, hogy mit keresett tavaly az Eb-n ez a társaság. Papp Bálint riportja.

Szombaton Hosszabbítás mellékletünk a soros: folytatódik az igazi bajnok, Szilágyi Áron történetét felelevenítő sorozatunk, bemutatjuk a férfi kosárválogatott nagy menetelésének két főalakját, Hanga Ádámot és Vojvoda Dávidot és felidézzük a sportág magyar Eb-történelmének legcsodálatosabb pillanatait, valamint megemlékezünk azokról, akik élsportolóként a halált kísértették, aztán értelmetlen, megdöbbentő balesetekben vesztették életüket.
Legfrissebb hírek

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

NB I: hosszabbított az Újpest saját nevelésű játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 10:29

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50

Messi és Messi!!!; Kenéz György: 70

E-újság
2026.06.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik